Jöjjön egy komoly post!

Amikor először éli át az ember az olyan vicces, fura érzés...Ez meg is történt tavaly decemberben...

DE amikor csak úgy jön és minden remeg és nem tudod, hogy mit csinálj, az már annyira nem vicces.

Na most ez megtörtént velünk, és ahogy az otthoniaktól hallottuk a Tv is beszámolt róla.

Persze ilyenkor rossz belegondolni, hogy mi lehet az éppen ot lévő szereteiddel...lehet annak még rosszabb is mint az átélőnek.

Szóval képzelj el egy vasárnap estét...de Japán kivitelben, azaz kb 12 négyzetméteren, egy elérhető magasságú plafonnal, egy összehúzott szárnyú albatrosz szárnytávolságának megfelelő szélességgel, és egy betömörített nílusi krokodil hosszának megfelelő hosszúsággal. A helyszinre képzelj még oda asztalt , széket, ágyat...kb ennyi. Szóval egy szűkös helyet.

Éppen ülsz az ágyon és csak nézel ki a fejedből és közben a vacsorát várod, amikor a veled szemben lévő ventillátor eddig vajsimán járó propellerje egy kissé fura hangot kezd kiadni, olyat mint amikor úgy nevezett csapágyas a "készülék", majd a merevebb fémtárgyak elkezdenek "sírni", ami meg meg szabadon függő, az elkezd mozogni. Ez elkezd felerősödni, egyre jobban, majd amikor eljut a tudatodban, hogy valamerre meg kellene mozdulni mielött ráddölne esetleg, addigra lenyugszik minden. Rémülten ülsz tovább, hogy lesz-e még valami....és lett. Újra indult a program, csak egy kicsivel nagyobb intenzítással, és egy kicsit hosszabb ideig.

Nem muris a dolog...sőt. Asszem többre nem vágyom. És ez csak egy kis "semmi" volt. Abba már nem is akarok belegondolni, hogy mi van ha a "bátyus" kezd el dorbézolni.

Ezt mondta be a TV. Ja és még így is kb 500km-re voltunk az epicentrumától.

Lehet a mai hírekben is írnak majd "rólunk", ugyanis reggel 5:21-kor szintén Tokyo környékét rázta meg egy szerintem erősebb rengés. Mi aludtunk, lehet most csak azért nem éreztük.

Csak érdekesség képpen ma eddig 14 rengést regisztráltak...

Mindenkinek földrengésmentes napot kívánok!

Ez volt amit átéreztünk, olyan 3-4-es erősségű:

Ez meg a ma reggeli, ami sokkal durvább volt:

Hát ideértem!

Nem volt egyszerű a történet, de ugye mindig történnie kell valaminek.

Szerencsére a reptérig úri dolgom volt, mert szüleim és uncsiöcsik felkísértek. Ezúton is köszönet nekik!

Az őrület már Ferihegyen kezdődött...most, hogy azért már jártam elég sok, és nagy reptéren, így még szánalmasabbnak tűnt a ferihegyi bénázás. Mivel a csatlakozásomnál csak szűk másfél órám volt, ezért nem volt mindegy, hogy mikor indul a gépem, és mennyi időm lesz majd Frankfurtban császkálni a transzfer kapuig. Közel 55 perces késéssel indult a gépem ugyanis az előtte szintén arról a kapuról induló Brüsszeli járatról még hiányzott egy pár utas, akit meg kellett várniuk...hogy mi a rossebbnek azt nem tudom, de hát mi magyarok ilyen jó fejek vagyunk. Mert aki még 40 perccel sincs ott az indulás után, az ugye ne legyen már felháborodva, hogy miért is hagyták ott, pontosan úgy téve ahogy egy szerencsétlen nő is tette ezt. De mi csak vártunk...és azért, mert minden kapu foglalt volt a reptéren és máshonnan nem tudtak indítani. Micsoda felkészültség! Eléggé kiakasztott a helyzet, főleg az a tudat, hogy mi lesz ha engem meg otthagynak majd, mint eb a szaharát! Egy kis parával és egy jókora rosszulléttel indultam hát Frankfurtba. A menetidőt a pilóta 30 perccel "elkamuzta" negatívba, azaz 1:45 perc helyett 1:15 lesz az út. Ennek örültem , mert így gondoltam már csak 30 perc bukta lesz, és akkor ha szerencsém van, épp odaérek majd. Ismerve a Frankfurti reptér méretét, ezt azért csak titkon reméltem... Az 1:15-ből végül 1:35 lett. Szerencsére a gép elejében ültem, és ahogy lehetett már robbantam is ki a helyemről, és siettem. A mindenttudó táblicskun láttam, hogy kicsit megnyugodhatok, mert a gépem 25 perc késéssel fog indulni, a D szárny egyelőre ismeretlen kapujától. Huhh! Kicsit megkönnyebbültem, majd szétnéztem és láttam, hogy ráadásul a D szárnyban vagyok. Egy kb. 300 méter hosszú folyosó, ahol az emberek száma a nullához konvergál...Uhh. Valami itt nem stimmel... Megkérdeztem egy hölgyet, hogy most merre menjek. "Menjen ki a poggyászokhoz, és újra csekkoljon be .DE utána ide már nem jöhet vissza!" Köszi! Kimentem, majd a poggyászosoknál megkérdeztem, hogy most merre. " Ahonnan jött!" DE ott azt mondták, hogy jöjjek ide, és innen meg nem tudok visszamenni. ÁÁÁÁ! Vérnyomásom kezdett emelkedni, a hátralévő percek meg csak fogytak. Aztán arra jutottunk, hogy menjek ki a zöld folyosón és újra checkoljak be. Ekkor már kezdtem lemondani a tovább útról, mert nagyon kevés időm volt, és belegondolva, hogy még becsekk, meg szekuriticsekk, meg kapukeresés...Találtam egy info pultot ahol maga Mr. Hidegvér ült, és egzakt kérdéseimre, hátradőlős, laza, bajsza alatt mosolygós, válaszok tudatában elkezdtem rohanni a 816-os check-in pulthoz. Megdöbbenésemre senki sem állt ott, így azonnal odavágodtam, és elmeséltem a fickónak a tortúrám. Ő erre megkérdezte, hogy olvastam-e az előtte lévő táblát. Mondom nem, és gyorsan átfutottam rajta.

Ekkor már patakzott rólam a víz, de nekem bizonyíték kellett és nem ígéret! Az OLD SPICE tényleg megtette hatását! (ez itt a reklám helye volt - a szerk.)

A lényeg: Páhizshban volt valami gihkszeh, és ehzéht egy lahza háhom és féhl óóhás kéhséhshel fhog induhlnih a hepühőm...és az a 00:25, nem 25 perc késést jelentett, hanem az indulás időpontját! Kiengesztelésül kaptam egy 10 eurós kajajegyet, amit leehettem a 4.-en, de addigra már annyira szarul voltam, hogy legszívesebben hánytam volna, de erőt kellett vennem magamon, mert tudtam, hogy ha nem eszek, akkor négyzetesen fog romlani a helyzetem a végcélig. Szóval irány a Meki. Vettem egy pipiropis cézársalátát, egy McFlurryt , meg fél lityi vizet. Ez 9,68 ajró volt...természetesen visszaadni nem tudtak a csekkből. Amúgy sem érdekelt a dolog, de azért azt hozzátettem " Halten Sie die klein, Sie schmutzig Tier!" :-)

2 órával az indulás előtt bementem, hogy végre leülhessek már valahol. Találtam egy jó kis fekvő ágyat, ahonnan folyamatosan figyelhettem, hogy mikor írják ki majd végre a nyamvadt kapu számát, hogy átmehessek a securityn és már a konkrét kapu bejáratánál várjam a gépreszállásom. Hogy valamivel elüssem az időt, a Showder klub 2.évadát hallgattam.

 Aztán végre 23:30 kor megjelent a kiírás, hogy a D5-höz lehet menni. Ott mindenféle üdítővel vártak minket, ezzel is kompenzálva a nagy késést.

0:40-kor szálltunk fel, tömött géppel. Az utolsó előtti sorban ültem, az 57.-ben, a középső rész jobb szélső ülésén. Nagyon jó kis hely volt, mert a kóreai kiscsaj aki mellettem ült szinte végig aludt, amikor meg felkelt akkor a másik irányba ment ki, szóval háborítatlan terület volt az enyém. Közel a wc-hez, közel a Flying Oasis-hez (ez az a hely, amit a stewiek csinálnak, hogy ne kelljen mindenkihez odarohangálni, ahol kekszek, ropik, algák, ücsik vannak kikészítve önellátós szinten), és közel a repülőgép legveszélyesebb részéhez. Igaz Árp?

Ez egy óriási Boeing 777 volt. Próbáltam aludni, ami több kevesebb sikerrel ment is. Filmeket nem néztem, zenét nem hallgattam...csak vártam az idő múlását.

Ott ültem a fejvakarós pirospólós csákó mögött, csak most épp rajtam van a invisibility coat.

Mivel még indulás előtt megszerveztem, hogy melyik vonattal megyek majd be Tokyo belvárosba és onnan melyik Shinkansennel, így ez a késéssel romba is dőlt.

Ez volt az itinerünk, olyan japános formában kiragasztva a gépen :-)

18:20-kor landoltunk. A legnagyobb problémám csak az volt, hogy még 430 km-re voltam a végcéltól.:-(

Mire átjutottam a bevándorlási részen, ahol természetesen ujjlenyomatot csináltak, lefényképeztek, hőkameráztak (H1N1), megnézték milyen színű alsógatya van rajtam (nem is volt rajtam ...eheheh), addigra a bőröndöm is bemozgójárdázott. Érdekes adat: itt a csomagok nem úgy jönnek ki ahogy épp puffannak, hanem van erre személyzet, aki szépen úgy rendezi őket, hogy azt könnyen le tudjad venni, illetve egy fickó mászkál egy táblával, amire rá van írva, hogy ellenőrizd le a csomagod számát, nehogy véletlenül másét vidd el. A japánokat ismerve ezen nem is csodálkozom, szerintem ez utóbbi inkább nekik szól. Aztán jött a vám, az is egy pillanat alatt. A Narita szerintem az egyik legegyértelműbben, legjobban felépített reptér. Szaladtam gyorsan a jegypénztárhoz, hogy az Ueno állomásig megvegyem a vonatjegyet. Sajna csak KP-val lehetett fizetni, így a 30 méterre lévő automatából gyorsan vettem ki pénzt, majd megvettem a jegyet. Ez egy 75 km-es távolság, amit 75 perc alatt tett meg. 20:36-ra beértem és rohantam át a Shinkansen állomásra, hogy minél előbbi és gyorsabb járatot érjek el. Még ezekben az esti órákban is kb 20 percenként közlekedik, de van olyan ami elég sok helyen megáll és így a 349 km-t csak 2 óra 10 perc alatt teszi meg. Na én pont ezt kaptam el. A gyorsabb az 1:20 perc.

Kevesen voltak, így még helyjegyet sem kellett vennem. Sima, kis csendes vonat, horror áron.

Aztán még egy átszállás és ide is értem. Hulla fáradt voltam. Sajna a hosszú utazás, az indulásom előtti betegségem és a 7 órás jetlag betette a magáét. Így ma jött el az a nap, hogy erőt tudtam már venni magamon, és írni kezdtem.

Az eddig elmúlt napok időjárása botrányos volt. Szinte reggeltől estig esik az eső, és párás hülye idő van. Kimész az utcára, és ragad a bőröd...Phewww. MOst is zuhog, pedig mennünk kell be a városba. ÍJ!

A napokban volt a Tanabata fesztivál, amit leginkább azzal tudnék jellemezni, hogy az amúgy is állandó tömeg meghatványozódik, és minden még zajosabb, zsúfoltabb, melegebb, és mindenhol mindenki eszik vagy vesz valamit. Szóval ennyit arról a nagy nagy VÁLSÁGRÓL...

Természetesen mi is elmentünk megnézni!

Egy-két kép a környékről:

 De szeretnék én is ilyen házikóban lakni...aztán mehetsz egy pár év után leugrani a Fujiról!

 Cigi-kóla-ücsi-kv...mindenhol

 Ritka pillanat, a kihalt állomás...mindenki a Fesztiválon volt.

 Csak ez a hülyegyerek meg mi nem! :-P

 Ezek a lampion-szerű valamik a fesztivál díszei.

 Ja meg ilyen bambusz izék is persze.

 Ez a fedett sétáló utca, ami dugig volt az éppen boltspecifikus vagy egyéb dísszel.

 Ez a közkedvelt helyi NB 2-es focicsapat kabalafiguráját ábrázoló dísz.

Végy egy üveg Pepsit. Idd meg! Vedd le róla a címkét. Szelektíven gyűjtsd. Dobd ki. A te részed innentől letudva. Most jön a GYÁR. Az üres kidobott, szelektíven gyűjtött, lecímkézett üvegekbe cseppents egy csepp lánykori nevén Sunlichtot (most már CIF (ha jól tudom) - a szerk.), és töltsd fel vízzel, tegyél rá egy újabb címkét, és add el a sok birkának. FINCSIMI?!

Majd folyt. köv.

Aki meg nem kommentel és csak olvas az hüje!:-P

Lehet folytatódik a kissé elmaradozott élményleírásom hamarosan.

Még mindig itt vagyunk a havas hegyek- völgyek közt, ahol zakatolnak a vonatok, csak nem olyan közel, hogy halljuk!

Majd ha visszaértünk Sendaiba, folytatom a blogot.

Azt hiszem lesz miről beszámolnom....;-)

Eléggé maradandó élmény lesz ez a kis falu az életemben!

Szóval BUÉK!!!!

Ő egy Japán szilveszteri Barbie! :-)

Pótoltam az elmúlt napok hiányosságait új bejegyzések formájában!

Tessék olvasgatni!

:)

Már 3 napja...bár most szerencsére nincs annyira hideg kint, hogy megmaradjon.

Innen bentről jó nézni, de kint már nem annyira izgalmas.

A délelőttök Karácsony óta elég gyorsan elreppennek, mert 11 előtt nem nagyon kelünk fel.:-) Valahogy itt képes vagyok nagyokat aludni. Mondjuk éjfél előtt nem kerülünk ágyba.

Terveztünk kirándulást a hétvégére, de sajna a havazás, meg a rohadt hideg keresztbehúzta a számításunkat. Így vagy itthon voltunk, vagy bementünk a belvárosba shoppingolni.

Tegnap vettünk egy ilyen carbon heater nevezetű fűtőberendezést. Megy a légkondi mindig, de valahogy nem az igazi. Így a kettővel már elég jó kis meleget lehet csiholni a kis szobában.

Végre egy hosszabb időt tölthettünk el a Yodobashi Cameraban. Azaz végigtapiztam az összes létező új fényképezőgépet. Erről asszem egy külön bejegyzést is nyithatnék, de nem teszem nyugi. Itt leírok majd szépen mindent! :-)

Most jelent meg a Nikon D3X nevű überbrutál 24,5 megapixeles gépcsodája. Amit természetesen ki is próbáltam. Amikor egy új kamerát bejelentenek (ami általában japán gyártmány), itt aznap már kipróbálhatod a boltokban. Mondjuk ennek a gépnek világszintű bemutatója volt, mert olvastam, hogy nálunk is kipróbálható volt 19.-én. 1 példány azért kis hazánkba is eljut ilyenkor. Szóval kemény egy vas...de hát Nikon....:-P A vázat már potom másfél milláért hozzádvágják. Itt!

Viszont megfogdoshattam az új kiszemeltem is...az 5D Mark II-t....hááát....nem rossz ;-)... de még várunk vele. NA ez a CAMPAGNOLO MrLev! :-D

Ami nagyon tetszett az a Sony fullframes zászlóshajója az Alpha 900. Elég meggyőző felépítése illetve karakterisztikája van...de hát Sony :-P

Megnézegettük az új kis ultrakompaktokat is. Hihetetlen mit nem képesek már belezsúfolni egy ilyen kis névjegykártya méretű gépbe. De ilyen kis dolgokra nem adunk :-)

Ja és kaptam ajándékba egy vaku diffúzort, amit már régóta szerettem volna! Most úgy örülök! :-)

Yodobashiban egy egész napot simán el lehet tölteni, mert annyi minden van, és mindenből a legújabb, legszuperebb, hogy amíg ámulsz jobbra-balra csak úgy repülnek az órák. Ja és ez még kismiska a tokyoi yodobashihoz képest...az a legnagyobb. Azt hiszem oda majd még belesünk. Ja mert megyünk Tokyoba! Szerencsére! 5-6-7. A szállásunk is már elintézve. És busszal megyünk, mert így harmad annyiba fog kerülni, igaz 3x annyi időbe is fog telni. De nem para! A buszt is már neten lefoglaltuk.

A havazás így néz ki:

Megígértem, hogy arról a szép kis kivilágított utcáról majd csinálok képeket.

Ígéretemet betartottam. És csináltam. És majd mindjárt megmutatom!

Bementünk a városba. Ismét marha hideg volt. Azt hiszem tisztázom "ennek" a hidegnek az értelmezését. Celsius fokban kifejezve nem nagyon megyünk mínusz alá, de ez a 0 fok, olyan mint otthon a -10. És ezek a kis lököttek ilyenkor is harisnya nélkül, szoknyában mennek a középiskolába a letaposott sarkú műbőr fatercipőkben, a divatjátmúlt, ámde tradicionális egyenruhájukban. Viszont egy akkora sál van a nyakukban, amit kb 5x a nyakuk köré tudnának tekerni. És tekerik is. Elég fura látvány egy csupasz comb, és egy Chubakkaszerű nyakrész. Szerencsétlenek széjjelfagynak. De ezt hordani muszáj. Szent és sérthetetlen! Viselni KELL!

A fedett sétálóutcán végigdzsalva jutottunk el a kivilágított részhez. Minden nap 17:30-tól 22 óráig világítanak az izzók. Csodás látvány! Egycsillió ember van mindig ott és mindenki fotózik orrba szájba. 18, 19, és 20 órakor 1 percre leoltják, azért, hogy amikor újra felkapcsolják mindenki egyszerrre EEEEEE-zen, és kezdjen még nagyobb vehemenciával kattintgatni. Tényleg csodás látvány. Ami igaz az igaz!

A város akkor így nézett ki az állomásnál. Olyan vészjósló hófelhőkkel, és havazás előtti fényekkel:

Ez egy kis sikátor, nyitott boltokkal, a végén egy szentéllyel.

Egy kis látványosság. Két szerencsétlen csivavát feldíszítettek, és egy babakocsiba ültettek. Mozdulatlanul ültek és hagyták, hogy a sok birka körbeállja őket és vadul fényképezze. Mint én is!

Lehet, hogy élvezték!

15 perc hírnév mindenkinek jár!

Hááát nem édesek?!

KAWAIIII!!!

És akkor jöjjenek az izzók. Az a sok! Tényleg gyönyörű látvány! Sajnos állványom nem volt, hogy kiművészkedhessem magam:-(

És egyszer csak megérkezett a japán mikulás is Nissan szán(i)ján...:-D

Igen...a Karácsony itt csak egy szentestéből áll, aztán annyi.

Itt 23-án volt nemzeti ünnep, mivel az Uralkodó szülinapja volt. Az itt sokkal fontosabb mint egy Karácsony. A karácsony sem az ajándékozásról, az ünnep igazi jelentéséről, hanem inkább partyzásról szól, amikor lehet finom tortát venni, és enni, lehet műanyag karácsonyfát díszítgetni, lehet egy este erejéig nem japánnak lenni, és átvenni egy szokást a világ más országaiból. Kb ennyi!

Szóval a feeling itt nagyon hiányzik. Nincs fenyőfa illat, nincs ajándékvételi őrület, legalább is itt nem tűnik fel, mert itt mindig és mindenki vásáról, és állandóan kis szatyrokkal látni rohangálni mindenkit. Lehet ezért! Szóval teljesen más!

De itt ez van és ezt kell szeretni. Meg a sushit, meg a halbőrt, meg a rohadt babot, meg a nyers polipot, meg azt, hogy maszkos emberek jönnek veled szembe mindenhol, és senki sem képes unatkozni, mert abban a pillanatban előkapja a 8 megapixeles 3G-s hazai gyártású hyperphoneját és vagy TV-t néz rajta, vagy játszik, vagy sky mailt ír, és uniformisban járnak a tinédzserek egyenhajjal, egyensállal, és a vonat pontosan van ott mindenhol, és, hogy mindent megköszönnek....100x

Csináltam néhány képet ezekről a "fura" emberekről, akik azért jól érzik magukat itt a bőrükben. Vagy legalább is próbálnak úgy tenni, mint aki igen! ...Én úgy látom!

Nekem ez itt a nyugalom és a biztonság szigete! Hiába laksz egy lyukban és hiába remeg meg a lábad alatt a Föld napjában többször, és nyáron hiába napról- napra váltják egymást a tájfunok, és hiába kell a Cunamitól rettegni. Ezek felett el lehet siklani...Én eltudok!

Egy-két paparazzi fotó RÓLUK:

(Kommentnek talán csak annyi, hogy nagyon rossz fényviszonyok közt, esti órákban készült felvételek, csípőböl tüzelve. A lényeg azért talán átjön így is! )

NAGYON BOLDOG BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK ÉS NEMOLVASÓMNAK IS EGYARÁNT!

Nálunk ez jelen pillanatban így fest!

 Ez volt a vacsink:

Azaz a magyarul talán leginkább káposztáspalacsintáspizza száritottalgás halbőrös barnaszószos majonézes öntettel.

Az elkészítése nem nagy ördöngösség, és ráadásul hamar el is készíthető. És én nagyon szeretem!

Egy palacsintatésztaszerű cuccba kell beleforgatni a felszelt káposztát, majd egy kilapított izét csinálni belőle. Mielőtt ezt kisütné az ember, előbb a húst kell előkészíteni. Itt lehet kapni ilyen hypervékonyra szeletelt húst. Na most ez azért van, mert egy csomó Japán kaja olyan, hogy van egy valami szósz vagy egy forró lé, és abba csak hirtelenjében belemártod azt a vékonyka húst és az egyből megfől és egyből fogyasztásra alkalmas. Na szóval ezért!

Megsütöd a húst, félreteszed, és a húsból kisült zsíron megsülhet a tészta.

Mindkét felét jól át kell sütni és kész is.

Akkor így néz ki a dolog:

Aztán jöhet rá az Okonomiyaki szósz. Ez ha nincs éppen kéznél, akkor Worcester, ketchup, és szójaszószból is kikeverhető.

Aztán megszórjuk szárított norival (algával).

Az egészre jöhet egy kis majonéz.

Aztán jöhet a várva várt halbőr. Akkor tisztázzuk is, hogy mi az amit mindig csak halbőrként emlegetünk. Hanakatsuo a japán neve amit a bonito nevű halból készítenek. Kiszárítják a halat, fermentálják és megfüstölik. Ezek után ez úgy néz ki, mint egy hal aki kővé dermedt. Iszonyat kemény így könnyen lehet gyalulni. Na és ez lesz a mi finom kis halbőrként emlegetett cuccosunk.

Amik a meleg hatására pillekönnyűségük miatt csak úgy táncolnak az okonomink tetején. Marha jól néz ki. Mint ha élne a kompozíciónk! :-)

 Ja és John Lennon - Shaved fish című számát is a halbőr inspirálta! Na erre varrjál gombot!

És így néz ki evés előtti állapotban. Lehet pálcával, lehet késsel- villával. Talán úgy könnyebb!

Ugye milyen guszta?!

Ez pedig a vacsoránk volt.

 Egy kis rizs (mert ugye az minden normális háztartásban mindig fellelhető a rizsfőzőben, állandóan elfogyasztásra készen, megfelelő hőfokon tartva - a szerk.), amire füstölt halbőrt, szezámmaggal, meg valami egyéb összetevővel szórtunk be. Ezt az elegyet amúgy a boltban készen lehet kapni. Ezer féle ilyen ízesítő van. Mert ugye a rizs magában annyira nem hívogató...

Ja és még valami!

Szerettem volna valami kis erős dolgot venni, amit az ételekhez rakok, mert ugye itt nem lehet erős Pistát maximum erős takeshit kapni, de azt sem találtam sehol. Szóval egyik boltkörútunk során lettem figyelmes erre a Habanero szószra. Rá volt írva hogy "One drop does it!" azaz 1 csepp is elég belőle, mert az is megteszi a hatását! Na persze...majd én azt tudom!

Chilis bab volt a kaja. Jól meglocsoltam velem!

És miután az első kanállal a számba vettem, azonnal az elején lévő felirat villant be, az a bizonyos ONE DROP DOES IT...és miközben ezt a processt futtattam a kis agyamban, közben nyeltem a lángokat és vízzel próbáltam eloltani a számban keletkezett poklot.

Már nyúltam a telefonhoz, hogy hívjam a tűzoltókat...de aztán ezt az ötletet elvetettem.

A kaja végéig lángolt a szám!

Ebben az ördög lakik. Vagy talán ő az maga!

Azóta eltelt egy-két nap és mondhatni kezdem megszeretni. Tudjuk hány lépést tartsunk egymással szemben. Mindig meghajlok előtte mielőtt kibontom.

Ő az!

Egy újabb érdekes este története.

Elég különös amikor az ember Japánban egy étterembe botlik, (ez még nem annyira az) aminek a neve az, hogy PÁLINKA. Igen a magyar nedű! AZ a bizonyos ital. A keritésszaggató, a fütyülős, a guggolós...

És talán még érdekesebb ha ebben az étteremben van egy zongora (ez még nem annyira az) és azon a zongorán egy magyar srác játszik.

Véletlenül tudomásunkra jutottak ezen információk, és gondoltuk, hogy valamelyik este ellátogatunk a helyre a 3. szinté itt lévő magyar lánnyal, és így összeállhat a 4 fős magyar kolónia.

Egy japán lány is velünk tartott. Ő derítette ki, hogy hol is van konkrétan az étterem, és, hogy a srác mikor játszik, illetve le is foglalt nekünk egy asztalt.

Az állomáson találkoztunk és együtt mentünk a helyre busszal. Amikor megérkeztünk nem nagyon voltak vendégek, csak egy asztalnál és még a zongorista sem volt ott.

Addig átnéztem a japán étlapot...jó sokáig. Szerencsére a Fumiko segített a fordításban. Különféle tészták, és egyéb nem japán csodák voltak az étlapon aranyárban. Ja és volt gulyás. Én gondoltam magamban, az lesz az amit tuti nem akarok megkostólni, nehogy egy világ döljön bennem össze. Szerencsére Fumiko és Anna is azt választotta, így a beszámolóra azért alapozhattam a későbbiekben. Mi tésztát ettünk. Osztrigásat illetve póréhagymásat valami kishallal.

Ameddig vártuk a rendelésünk , a művészúr megérkezett és játszott.

Nem tudta, hogy mi magyarok vagyunk, mint az később kiderült. Konkrétan engem egy svéd focistának gondolt...?!:-)

Amikor egy kis szünetet tartott és leült a púlthoz, gondoltam odamegyek hozzá és közlöm az "örömhírt".

Ahogy haladtam felé már furcsán nézett, de akkor még nem sejtett semmit.

- Szervusz! Jó estét!

- Ezt nem hiszem el....neeee

- Deee..pedig de!

- Ezt akkor sem hiszem el. Nemár!

- Dee. A lányok is magyarok!

- Ez hihetetlen! Nem hiszem el!

Szóval a nagy hitetlenkedések után leült mellénk és beszélgettünk. Elmondtuk, hogy ki és hogy került ide. Nagyon meglepődött volt. Neki japán felesége van, aki tud magyarul ugyanis Magyaroszágon jártak együtt a zeneakadémiára. És most itt lakik!

És egyszer tök véletlenül amikor az étterem felé biciklizett vete észre a nevét, és bement és megkérdezte, hogy nincs-e meló számára, és volt. Azóta itt játszogat esténként. Amikor éppen kedve támad.

Ez volt a gulyás. Kb 3 normál kanálnyi. Ja és finom Yebisu sör! IGEN IMI SÖR!!!! :-)         Nem drága, 1200 ft egy pohár...A lányok bevallása szerint fincsi volt a gulyás!

Ez az osztrigás pasta. Nem valami nagy adag.

Ez meg a póréhagymás, ja és a halacskákat hiába kerestem rajta nem volt sehol...még eldugva sem. Viszont helyette kapta mrá olajat pluszban....Nem is ettem meg az egészet mert már rosszúl lettem a sok olajtól.

A tészta után a ház ajándékaként katunk egy kis desszertet is. Valami zöldteás tiramisu féleség volt. Na az elsőosztályú volt!

Egy-két üveg pálinka a polcon. Sajna kapni nem lehetett, mert mint az később kiderült nem nagyon tud hozzájutni a tulaj.

Íme a zongoristánk. Nagyon szépen játszott. A japánok szeretik az élő komolyzenét. Az egyik vendég távozáskor jattolt is neki.

Szegény Fumiko nem nagyon élvezhette az estét, mert szinte csak magyarul beszélgettünk. Néha muszáj volt egy kicsit vagy japánra vagy angolra váltani, nehogy kirekesztettnek érezze magát.

Az élmény nagy volt, a kaja botrányos, és marha drága.

A slusszpoén azért a végére jutott. Mikor fizettünk, az egész személyzet kijött, mert már egy kicsivel zárás után voltunk bár nem nagyon zavartattuk magunkat, és itt nem szokás, hogy odajönnek, hogy zárnának. Egy séfruhás bácsi kérdezte, hogy merre megyünk. Mondtuk, hogy az állomásra megyünk busszal. Jajj hát ilyenkor nincs már busz! Nemár!

A bácsi erre felajánlotta. hogy elvisz minket autóval! EEEE??

Kirohant a séfcuccban és 1 perc múlva már ott is állt a Honda. Amig szépen 100x mindenki megköszönt mindent, addig ő már várt ránk.

A város gyönyörűen ki van világítva Karácsony alkalmából, és ezért az állomásra vezető utat úgy tervezte, hogy azt is megnézzük közben, még akkor is ha ez egy kis kitérő.

Szóval ilyen emberek is vannak! Nagyon kedves volt tőle, és totálisan önzetlen. MIkor kiszálltunk a kocsiból még ő köszöngetett meg mindent. Bár ez annyira nem furcsa. Itt a köszönömnek egészen más értelme van...tuti

Így fest a város most. Majd csinálok "nem kocsiból, hátul ülve" képet is.

Ülsz... és olyan mintha egy 2 decis 80-as STROH után készülnél elájulni, de az ájulás pillanatában észbe kapsz, majd hirtelen végigfuttatsz magadban valamit, hogy ez mi is lehetett...majd felnézel az épp a fejed felett száradó ruhákra, és elgondolkozol, hogy miért táncolnak...na valami ilyesmi egy földrengés.

Japánban mindent mérnek. Van a legjobb 10 fürdő, a legjobb 100 vasútvonal, a legjobb 6 nemzeti park, a legjobb 23 utcai kuka....szóval mindenre van valami.

Viszont van egy olyan is, hogy a 3 legszebb, "festői táj". Az egyik az Amanohashidaten lévő 4 km hosszú földnyelv, amit a lábad között átnézve kell szemlélni a hegyekből, és akkor olyan hatást kelt, mint egy mennybe vezető út. A másik a Hiroshima melleti Miyajima sziget, ahol a szarvasokkal teli szigeten egy csodás szentélyre, és a vízben álló Torira kell emlékezni. Mivel az előbbi kettőt már korábban kipipáltuk, ellátogattunk a 3. helyre, Matsushimára is.

Az egész kirándulás már érdekesen indult. Felszálltunk a vonatra, ahol rajtunk kívül 1 ember volt, meg a mozdonyvezető. Ezt még Magyarországon is necces kivitelezni, nemhogy itt.

Az az egy ember is leszállt a következő megállónál, így tényleg csak mi maradtunk. Kísértetjáratunkkal 11 órakor (!) kb. 25 perc utazás után értünk el a végállomásig.

Az üres vonat:

Megérkeztünk. Mivel ez egy felkapott hely, ezért sok helyen lehet angol nyelvű útbaigazító táblát találni. De ahogy kiérsz az állomás épületéből, már ez a tábla fogad.

Megnéztük, hogy mik is azok a pontok amiket érinteni szeretnénk, és elindultunk egy kihalt utcán. Kb 2 percig két csajszi ment előttünk, de aztán ők is végleg eltűntek. Mentünk az üres utcán... sehol egy ember. Eléggé nyomasztó, kicsit Csernobilos hatása volt a dolognak.

Ott a 2 lány:

Felmásztunk ide, hogy jól megnézzük fentről a tájat.

Több 100 sziget öleli körbe a partot.

Ahogy sétáltunk, láttunk egy nyilat, hogy ott is valami van. 175 lépcsőt kellett felmászni. Ezt csak azért tudom, mert mérgemben lefele menet megszámoltam.

Szóval miután megmásztunk egy mini Mount Everestet, ez a látvány fogadott:

Egy BÓDÉ. Legalább is nekem nem mondott többet. REMEK! Legalább nem fáztam!

Tipikus japán házikó. Sok, szépen ápolt növénnyel.

Jajj egy nénike jön velünk szembe! EMBER! Muszáj volt lefotóznom!

Ezen az egyszerű ábrán kell nyomonkövetni, hogy melyik nap milyen szemetet visznek el. Itt kicsit más szinten tart a szelektív hulladékgyűjtés, mint nálunk. Tokyoban az állomás fele menet láttam egy pár szemétégetőt, a város "szélén". Érdekességük az volt, hogy a bazi nagy kéményekből nem jött ki semmi látható szennyezés. Ugyanis egy kéménynek nem kell feltétlenül, szemmel látható füstöt eregetnie. Egy speciális eljárással, (nagyon magas hőmérsékleten való égetéssel) és megfelelő szűrők segítségével ezt is el lehet érni. Hmmm!

Átlagos japán kiskert.

Bementünk egy szép japán kertbe. A következő képek ott készültek. Imádom a mohát, a rendezett kavicsokat, a japán juhar levelét, a szépen lenyírt bokrokat...és itt ez mind megtalálható!

Háá ez itt a keert!

Egy néni épp nagytakarított.

Ez már nem a kert.

Egy újabb érdekes optikai csalódás. Az előtérben lévő kacsák árnyéka sziget képében jelenik meg a kép felső részén. WOW!

Minden apró területet beépítenek.

Azért valakinek nem mindegy, hogy milyen házban lakik.

Ez a szentély volt látható a kettővel ezelötti képen, azon a földkupacon.

Erre a szigetre be lehetett menni, 200 Yenes hídvám befizetése után.

 Cunamira és földrengésre figyelmeztető tábla! Menj minél feljebb azt jól van. Kb ennyi!

 Ez egy halétterem volt, ahol valószinüleg emberhúst szolgáltak fel a halaknak. Sajnos ide nem engedtek be bennünket. Ráadásul, ahogy a képen látszik, teltház is volt...Na majd talán legközelebb!

 Itt a finom sült kagylóhéj! Egyék, vigyék!

 Egész nap ilyen szeszélyes volt az időjárás. Egyszer sütött, egyszer főzött.

 Mivel Matsushima híres az osztrigájáról, ezért mindenképp azt akartunk ebédelni. Rengeteg étterem volt a környéken, így nehéz volt kiválasztani hova is üljünk be. Elég húzos árban voltak az ételek. Aztán találtunk egy helyet, ahol senki sem volt. Ahogy az étterem elött álltunk és csodáltuk a "műanyag étlapot". kijött a bácsi és rámutatott az egyikre, hogy FINOM! Ennél több sem kellett nekünk. Biztos igazat mond a bácsi, így bemegyünk aztán beprószáljuk! Az elhagyatott utcáról, tehát beültünk az elhagyatott étterembe. Volt 2 hősugárzó bent, a bácsi egyböl mondta, hogy oda üljünk mellé. OSztriga menü szettet válaztottunk mindketten. Ez egy miso levesből, rízsből, kétféle savanyúságból, sűlt osztrigákból, és egy kis salátából állt. Isteni finom volt. A bácsitól közben kaptunk egy csésze finom teát is, majd mikor végeztünk egy csésze kávét is. Nagyon kis kedvs volt. Ráadásul mindezeket ajándékba kaptuk, nem számolt fel semmi service díjat. Érdemes volt pont oda betérnünk!

 Tőle Pestet csak a Duna választja el! Ő egy Budha!

Körülnézni a szigetvilágban a képen látható hajókkal lehet.

Ő meg itt egy horgász.

Omiyage-t azaz ajándékot ilyen jellegű boltokban lehet venni. Itt mindenféle souvenirt megtalál az ember. Persze ez is üres volt. Csokik, kitűzők, halak....minden. Ők mindig vesznek valamit, ha kirándulni mennek. Vagy emlék gyanánt vagy az otthon maradt családtagoknak ajándékként. Szép szokás!

 Már visszaúton az állomásra vettük észre ezt a Belga orgona múzeumot. Furcsa amikor a világvégén egy a környezetébe oda nem illő épületet látsz. 

 Ja és persze egy pisilő kisfiú télapónak öltöztetve.

Volt egy akvárium a városban,de sajna csak 16:30-ig volt nyitva és mi valamikor 4 óra tájban vetődtünk oda. Na majd legközelebb!

Matsushima is kipipálva!

December egy eléggé szürke hónap. Ezt tavaszal vagy összel mindenképp látni kell mégegyszer!

Toyota ESTIMA HIBRID

A nagy autós válogatás majd később lesz Csokkerbrokkerhaverom! CSAK NEKED!

KELLEMES HÉTVÉGÉT MINDENKINEK!

Mivel ma itthon voltunk, így nem sok érdekes dolog történt. Felkeltünk, reggeli, majd megírtam az elmaradt blogbejegyzést, ahogy most is teszem.

Ezzel mindig elmegy 1-2 óra.

Ebédre spagettit ettünk. Nagyon finom volt. Meg azért időközönként be kell iktatni egy kis megszokott ízt is, mert nehogy az legyen, hogy hazamegyek és sovárgok a japán kaja után :-)

Délután skypoltam a családdal, meg chateltem egy-két ismerőssel. Tök jól esik, hogy sokan érdeklődnek, hogy mi is történik velem. Köszönöm mindenkinek!

Jöjjön akkor a sushi bár. 3 éve vártam már, hogy újra beüljek a Kappa Sushi nevezetű helyre es teletömjem a fejem friss, finom sushikkal.

A hely valahogy így néz ki. Leülsz egy asztalhoz, vagy egy hosszú pulthoz és lekapod a számodra éppen kivánatos tányért. Minden tányér 105 Yenbe kerül. Vannak extra dolgok is amik drágábbak, de azoknak másmilyen a tányérjuk. Ha fizetésre kerül a sor csak összeszámolják, hogy hány tányérod volt, azt írja a számlára, és az alapján fizetsz a pénztárnál. Egyszerű.

Ha nem akarsz várni, hogy mikor ér oda a futószalagon az, amit épp kívánsz, akkor használhatod az asztal fölé helyezett érintőképernyős kijelzőt és ott megrendelheted, amit akarsz. Ahhoz képest, hogy először láttuk ezt a megoldást és egy mukkot sem értettünk belőle, elég rutinosan bántunk vele.

Aztán egyszer csak megérkezik egy Shinkansen és hozza a kívánságodat.

Rengeteg féle sushit lehet itt kapni. Imádom!

Jöjjenek a képek:

A szalagon mennek körbe-körbe a tányérok. Azon a fehér csapon keresztül lehet forró vízhez jutni a finom teához. Sushizás közben muszáj inni, mert különben úgy érzed egy idő után, hogy szétdurransz. Legalább is én igen :-)

Ez az érintős cuccos. 3 éve ilyen még nem volt. Hiába, azért fejlődőképes ország ez...:-P

 Megjött a Shinkansen- modell a lazackaviáros sushinkkal.

Na ezek a kellékek. Balról jobbra haladva: teafilter, mögötte wasabi (az nem látszik), szójaszósz, evőpálca, gyömbér. Wasabit a szójába kell belekeverni és abba kell a sushit mártogatni. A gyömbért elméletileg minden falat után kellene enni, mert a gyömbér semlegesíti az ízeket, így minden falat sushi magában kiélvezhető...én gyömbér nélkül is megvagyok...ki nem állom! Csak üdítőben jöhet!

Mivel elég hamar száradnak az utazó sushik, ezért párásítják a levegőt, hogy egy kicsivel tudják növelni az "élettartamát".

Íme a kínálat:

Mi ilyeneket ettünk:

Lazacos, hagymás..a lazac alatt egy kis wasabi is van.

Nagyszemű garnélás

Lazac

Sima zöldséges.

 Garnélás

Passz

Lazac kaviáros

A személyes kedvencem: majonézes, sült garnélás (garnélatempurás)

Kalmáros

Tonhalas, izés

Sonkás?

A végén persze, egy kis desszert is kell

Na jó...mivel a tegnapi nap elég hosszúra kunkorodott, így már nem igazán volt erőm nekiállni írni. Igaz egy kicsit provokálni is akartam ezzel mindenkit, illetve igazándiból azokat, akik olvassák és megvesznek a hiányától :-D

Szerencsére nem kellett korán kelni, de mivel az éjszaka elég hideg volt, így nem úgy pattantam ki az ágyból, mint aki azonnal és bármire képes, hanem csak szép komótosan.

A mai napon a másik egyetem volt a cél. Ez nem a tanulásos, hanem a dolgozós ojjektum.

Az alap "bejutniabelvárosbavonattalegymegállót" utazás után buszra kellett cserélni a tömegközlekedési eszközünket és kb. egy 40 perces utazással eljutni a végcélhoz.

A buszról csináltam egy-két képet. Már ezt nem úgy kell érteni, hogy a BUSZRÓL, amivel mentünk, hanem úgy, hogy rajta ülök a BUSZON és úgy csinálok fotókat, ja és persze nem magán a busz tetején, hanem az utasterében egy ülésen ülve. A busz üvege nem igazán képvisel kiforrott optikai tulajdonságokkal rendelkező előtétlencsét, valamint a NAP sem bír infrás önkioldóval, és pozíciónálóval így a minőség olyan amilyen.

MAKI KORDON ami este még világít is. Minden ilyenekkel van elzárva. Hááát nem ééédes?

"Jajj tessék csak bejönni ide, és megenni a sokféle finom Rament, mert sajnos engem az asszony ideszögezett, mivel majdnem az egész fizetésem ráment" - integetnek egy zászlóval a láthatósági mellényben odaszögezett rendőrbácsik.

Ilyen lakóházak is vannak. Elég nyomasztóan néznek ki. Ránézésre olyan mintha nem lakna ott senki, de mivel láttunk egy bácsit kijönni éppen az egyik lakásból, így DE.

És akkor jöjjön egy kis érdekesség, egy olyan valami, amit ha Magyarországon próbálnánk leutánozni, a BKV nemhogy csak sztrájkolni kezdene, de teljes egészében becsukná a kapuit. Ezt már többször akartam írni, de talán most is megfelelő az alkalom. Japán egy "bizalmi társadalom". Itt nem gondolják azt, hogy bárki át szeretné vágni a másik fejét. Például: ha van itt egy bolt, ami 100 méter hosszú, és kilóg az utcára az áru, a kassza lehet nyugodtan a bolt legbelsejében is. Nem kell a bejáratnál lennie, és biztonsági emberek sem kellenek, akik próbálják lefülelni a zsebeseket. Idértidetidek? Igénybe veszel valamit, akkor logikus, hogy fizetsz érte, mint mindenki más. Na de erről sokat lehetne írni, majd talán fogok is, de most jöjjön a "BKV-s" story.

Konkrétan az, hogy is kell utazni egy japán buszon. A busz természetesen időben indul, és mindenhol időben ott is van. Kizárólag hátul lehet felszállni, és elöl leszállni. (2 ajtaja van csak). Lehet előre venni kártyákat, ami egy bizonyos öszeggel van feltöltve. 1000, 3000, 5000. Ezekkel egyszerűbb az utazás, mert nem kell mindig apróval szórakozni. Szóval felszállsz, és az arra a célra elhelyezett beolvasóba bedugod a kártyád. Ez regisztrálja, hogy hol szálltál fel. Ha nincs kártyád, akkor kijön egy kis biléta, amin a megállónak a száma van. A végállomásnál ez 1. Miután mindenki felszállt, a fehér kesztyűben, egyenruhában lévő sofőr ezt megköszöni és elindul. A busz menet közben folyamatosan dumál, hogy melyik lesz a következő megálló, milyen csatlakozási lehetőségek vannak, ha valaki jelzett, azt is közli, hogy a következőnél megáll, hogy senki se mozogjon addig amíg a busz teljesen meg nem állt, mert balesetveszélyes, meg ilyenek. Szóval egy szinte megállás nélküli duma, a megszokott japán néni hangon. A buszon nem tudsz olyan helyen megállni, hogy önerőből ne tudnál jelezni, kb. vagy 50 jelző van, de lehet, hogy több is. Jelen esetben olyan sofőrrel volt dolgunk, aki minden pirosnál leállította a motort. Környezetvédelem felsőfokon.

Tehát szorongatom a cetlit és nézem, hogy az 1-es alatt milyen összeg szerepel. Jelen esetben ha leszállnék, akkor 340 Yent kellene fizetnem. Jelzek, miután megállt a busz felkelek a helyemről, szépen előremegyek és az ott elhelyezett mindenttudó gépezetbe vagy bedugom a kártyám, ami automatikusan levonja a pénzt, vagy készpénzzel fizetek. Ha véletlenül nincs apróm, a gép a váltást is elintézi. Bedugod a pénzt és már hullik is ki az apró. Majd leszámolom a 340 yent és bedobom. Ez valami csoda folytán azonnal kijelzi, hogy mennyit is dobtam be. Sofőrbácsi nagyon szépen megköszöni, megvárja míg leszálltam, és csak akkor csukja be az ajtót. Ha 100-an szállnak le, akkor 100x köszöni meg. Na ugye és itt jut eszébe mindenkinek, hogy mi van akkor, ha kevesebbet dobok be. Semmi. A lelkiismereted bánja. Itt ez nem fordul meg a fejükben...

Szóval a 40 perces utazás után, ami 640 Yenbe került fejenként, azaz oda-vissza 2 embernek 6000 Ft (elgondolkodtató), megérkeztünk a Miyagi Egyetemre.

Nagyon modern mindössze 12 éves épület. Iszonyatos méretei vannak. Belépsz és próbálod értelmezni a nagyságát, de nem nagyon sikerül. Logikusan épül fel, mint itt minden. Ha full Alienként lépsz be akkor is simán eltájékozódhatsz a táblák alapján, és nem kell a nyugdíjazott portás után loholnod, akit persze nem találnál a helyén, mert állandó cigiszüneten van. Itt portást sem láttam, csak éjszakai ügyeletes fülkét.

Ilyen szép ez az egyetemen, de rendkívül rideg. Lefestetlen betonfalak, de valahogy illik a dizájnhoz. Fűtés csak a termekben és az irodákban van.

Itt is 12-13:15-ig van ebéd, de szerencsére amikor mentünk már nem voltak vészesen sokan. A menü a következő volt.

Miso leves: ez a japán alapleves, kombu, tofu, póréhagyma, dashi és misopaszta van benne. A kombu egy tengeri hínár, aminek meghatározó szerepe van a japán konyhaművészetben. A tofu egy szójababból készült sajtszerű dolog. A dashi, kombu és HALBŐR (especially for Chicco) meg egyéb "titkos" összetevők egyvelege. Ja és persze a képen ez látható a fekete edényben.

Rizs: a japán étkezések nélkülözhetetlen "kiegészítője" Nem tudom miért van, de az itteni rizst valami oknál fogva képes vagyok két pofára zabálni...

Tea: pirított búzából készül. Nagyon nem jó elsőre. Nem jó másodikra. Én egyenlőre itt tartok.

Makréla speciális szószban: na ez isteni finom volt. Leginkább a nálunk kapható olajos hal konzervek ízéhez tudnám kötni. De annál jobb!

Csirkehús bojtorján gyökérrel töltve: ez is nagyon ízlett.

Összességében nagyon finom volt az egész.

Kaja után jött az újab érdekesség. A professzor néni megengedte, hogy én is bemenjek egy előadásra. Gondoltam magamban, hogy ez rendkívül izgalmas lesz végigülni 90 percet úgy, hogy egy mukkot sem fogok érteni belőle, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis csak jó lesz látni, hogy itt hogy folyik egy egyetemi előadás, hogy viselkednek a diákok, meg hát amúgy is.

Óra elején elmondta, hogy senki ne egyen, igyon, telefonáljon, laptopját ne piszkálja. Ezt többször is elkellett. Kb 100-an voltunk az előadáson. Közben ahogy körbenéztem, láttam hogy valaki alszik, telefonját nyomkodja, nintendózik, manga figurát rajzol meg hasonlók. Szóval kb ugyanazt a képet festette, mint itthon. A poén csak ez után jött. Azt hiszem ezt megpróbálom egy érthetőbb példán ábrázolni, hogy mi is történt, de a lényege így is ugyanaz lesz. Képzeljünk el egy termet, ahol ott ül 100 magyar és 2 japán ember. A 2 japán ember nem beszéli a magyart, mondhatni csak alapszinten. Az előadó megkérdezi, hogy ki tudná megmondani, hogy melyik megye van Baranya megye mellett. Kínos csönd van, de a japán lány halkan odasúgja a másik japánnak, persze csak azért, hogy ne tiporja a földbe azonnal az összes hazafit, hogy SOMOGY megye. Na most ha elképzeli mindenki ennek az inverzét, akkor ez történt itt is. Most vagy ők ennyire síkidomok, vagy mi ennyire agyonműveltek, de elég érdekes, és büszkeséggel eltöltő valami volt.

Csináltam kívülről is néhány képet:

A vérnyulak betámadtak, de sikerült megmenekülnöm.

Ez a kiscsákó, csak ült és egy képzeletbeli horgászbottal horgászott. Noooormáááális??? Télen adnak rá mindig sapkát, nehogy megfázzon.

Az egyetemről hazamenet beugrottunk egy RAMEN étterembe. Na ez a ramen. Az alapját egy húsleves szerű alaplé adja, ebbe kerül bele a ramen tészta, illetve olyan feltét, ami van a kínálatban. Én klasszikus feltéttel, vékony hússzelettel, algalappal, póréhagymával ettem. A mellette lévő az a zöldséges változat, abban shitake gomba, szójacsíra, répa, káposzta...van. Mivel eléggé éhes voltam, én még kértem hozzá, gyozát, meg egy kis rizst is. Talán az eddigi legfinomabb gyoza volt, amit idáig ettem. Ezt szójás, rizsecetes szószba kell mártogatni és úgy kell enni. A számlát a tanárnéni állta, mivel ez egy WELCOME vacsora volt. Nagyon kis rendes volt tőle! Sűrű arigatoo gozaimasuzásokkal illetve hajlongásokkal próbáltam hálámat kifejezni. De nekem úgy tűnt, hogy ő is ezt csinálja! :)

Mivel elég késő volt már mikor hazaindultunk, a metrón is elég kevesen voltak.

A "Hogyan készítsünk paparazzi felvételt tükörreflexes fényképezőgéppel" első számát olvashatják!

1. Nézzük ki az alanyt!
2. Irányítsuk a kamerát egy mellette lévő tárgyra.
3. A zoomgyűrűvel próbáljuk a megfelelő nagyításra állítani, úgy, hogy az alany egy kis ráhagyással ugyan, de beleférjen jól a képbe.
4. Szerezzük rutint ezen felvételek elkészítésében!
5. Ha ez megvan, helyezzük a kamerát hasmagasságba és célozzuk be a célobjektumot.
6. Készüljünk fel egy köhögésre!
7. Az exponáló gomb megnyomásával egyidőben köhhentsünk egy nagyot (ezzel tudjuk leplezni a tükörfelcsapás hangját)
8. Örüljünk a felvételnek!
9. Ha nem megfelelő eredményt kaptunk, ismételjük meg az 2-7 pontokat.

És íme az eredmény. Egy tipikus japán lány metrózás közben, könyvet olvasva.

Remélem sikerült ezzel a bejegyzéssel pótolnom a tegnapi nap hiányát.

Ma korai kelés volt, mert menni kellett az egyetemre. A thai szomszédokkal meg volt beszélve, hogy elvisznek minket autóval, és nem kell a reggeli csúcsban nyomorognunk a vonaton, ráadásul anyagi szempontból sem másodlagos.

Felkeltünk, reggeli, aztán irány az ott már nem álló autóhoz.... WOW! Ott hagytak minket, mint eb a Szaharát! Így mehettünk a vonathoz. Nyomorgás az megvolt rendesen. Kinyílik az ajtó és látod, hogy esélytelen felszállni, de ha megpróbálod egyből csinálnak egy kis helyet. Mivel csak 1 megállót kell menni, így nem akkora gáz. A vonatról irány a busz, ami az egyetemre visz. Azt nem tudom ki tudja, ki nem, de mindenhol fel vannak festve, hogy hova kell állni, ha fel akarsz szállni. És ezek ott állnak szépen, libasorban, nem tolakodva, és várják, hogy felszállhassanak. Mintha csak a komlói buszt látnám!

Felverekedtük magunkat oda is, és GO az egyetem. Ilyenkor még nem annyira mozgalmas a dolog a campuson, de ami késik nem múlik.

A képen is látszik, hogy nem sokan ugrándoztak a kamera előtt:

Én nem mentem nyelvtanórára, viszont addig elmentem sétálni a környéken.

Valamiféle régészeti munkát végeztek, elég serénykedve. Sajnos csak így a rács mögül tudtam kattintani.

Rohadt hideg volt, így annyira nem volt élvezetes a séta, ráadásul ez egy eléggé nyugis, áruházmentes övezet. Viszont a közelben volt az International Center, ahol lehet olvasgatni, videózni, netezni.

Ő az:

 3 órát kellett valahogy elütnöm. Elolvastam a legújabb People és Rolling Stones magazint. Rendkívűl érdekfeszítő volt mindkettő. Aztán gondoltam internetezek...

Mondtam a hölgynek, hogy szeretnék szörfölgetni egy kicsit. Kérdezte, hogy sendai -i vagyok-e. Bármilyen meglepő hölgyem, de NEM. Akkor hol lakom? Mondtam, hogy fogalmam sincs. Van-e telefonom? Sovány! Ezek újabb és újabb problémát vetettek fel, kezdtem úgy érezni, hogy ilyen fontos adatok megadása nélkül azt hiszem elfelejthetem az intenetezést. Végül megadtam egy kamu telefonszámot, és oda kellett írnom mellé, hogy FRIEND'S HOUSE...van itt agymenés rendesen. Aztán kaptam egy táblát, amire filccel ráírta, hogy mikor kell abbahagynom, meg egy kártyát. Ha nem lesz utánam senki, akkor még 30 perccel meghosszabbíthatom a maradásom. Jujj, úgy már 1 egész óra is lehet akár! A kártyát bedugta a gépbe, beütöttük a PIN-t, a táblámat lerakta mellém egy tartóba, hogy jól szem előtt legyen, hogy mikor végzek, és már netezhettem is. Természetesen kértem a hosszabbítást. Vittem a kis táblám, letörölte és felírta az új időpontot. Izgalmas volt!

Miután végeztem elindultam vissza az egyetemre, hogy majd menjünk ebédelni.

Útközben egy-két érdekesség.

Egy útbaigazító táblának valahogy így kell kinéznie szerintem. Ezt 10 év múlva is csak azért fogják lecserélni, mert kiszívja a nap...nem lesz széjjel "tegelve", meg lekaparászva...

Ez csak egy ilyen kőizé, előtte három kőkockával.

Utoljára ilyen jelölést a fákon Hiroshimában láttam, de ott az szerepelt rajta, hogy hány méterre volt a fa az epicentrumtól...hogy itt minek van, azt majd megtudakolom.

"Jajj kisfiú, ahelyett, hogy üvöltve próbálsz egy répacsalival horgászni, gyere és inkább amőbázz velem!" - mondta a hal.

12-re vissza is értem és mehettünk is ebédelni. Mindössze csak 12-13-ig van ebédszünet, így az a 132789 diák egyszerre próbál ezen túlesni, ami elsőre eléggé hihetetlennek, másodszorra pedig, amikor már szembesülsz is vele, akkor már még inkább annak tűnik. Persze bőven az ebédlő előtt, még kint a placcon álltunk be a 4 kígyózó sor egyikébe. Mindegyik sor máshova visz, és én mint kezdő, egyedül nem sokra mentem volna. Az egyik sor a dobozos kész kajákhoz, a másik a Curry cornerhez (boááá), a harmadik a grammra mérős, azt veszek amit akarok sor, a negyedik meg ahova mi is álltunk, az ahol kész kaják közül vehetsz, amit akarsz. Jó nagy a választék. Mindenki talál magának valami fogára való halat :-P Sülthalat, karagedont (csirkehús sütve, palacsintészta szerű valamiben), rizs, miso leves, saláta, pirított búza tea...az utóbi azt hiszem nem fog a kedvenc italaim közé tartozni, pedig ingyen van.

Kaja után volt újabb 2 órám, amit már az egyetem géptermében töltöttem el. A fele időt egyedül, de aztán egyszer csak megjelent egy japán srác és leült mellém. De úgy, hogy a térdünk kb. 45 fokos szöget zárt be, és csaknem összeértek, és bámulta a monitorom. Először azt hittem valami vicc, aztán elkezdtem gondolkodni, hogy most jól tarkon vágjam tenyéréllel, vagy üvöltsek rá, vagy csak egyszerűen kérdezzem meg, hogy mégis mi a jó búbánatot akar tőlem, de amíg ezen rágódtam, ő sűrű nyögések közepette, kifacsart magából egy: I am Japanese - mondatot. Hát igen...éreztem, hogy ezzel a kijelentésével az évezred talányát fejtettük meg, de sajnos ő tovább nyögdécselt. Mivel nem igazán akartam semmi nemű kommunikációt folytatni vele, ezért mintha mi sem történt volna, folytattam a dolgomat. Természetesen ő ezt nem hagyta annyiban, és megkérdezte, hogy én verárjúfrom és vacjórném, én meg mondtam neki szépen tagolva, hogy VÁ-TÁ-SI-VÁ ZO-RÜ-TÁ-N DE-SZÜ! Valami könnyebb nevet remélt, biztos valami JOE-t, de azért megpróbálta vagy 4x-5x kimondani. Miután így már jó barátok lettünk, gondolta, hogy nyugodtan nézhetjük közösen, amit csinálok, és ő még közbe is szólhat. Kissé bizarr volt a helyzet. A wikipedián megnéztük Bartókot, Lisztet, Kodályt, mert ő ezeket mind ismerte, mint híres magyarokat. Talán ezt az egy pozitívumot tudnám felhozni mellette. Amikor már kezdtem én is kattantnak érezni magam, mondtam hogy ájhevtugó, mert dolgom van. Persze gyorsan előkapta a telefonját, hogy gyorsan bevésse a számom a BEST FRIEND bejegyzés alá, de el kellett, hogy keserítsem, mert megmondtam neki, hogy nincs telefonom. Japánban egy ilyen kijelentést tenni, kb olyan lehet, mint ha azt mondtam volna, hogy nem ettem még rizst.

Már ezért a történetért érdemes volt felkelnem ma!

Ja de itt még egy poén. Miután végeztünk az egyetemen és elindultunk a buszmegállóhoz, láttam, hogy ott áll a barátom...mondtam, hogy menjünk tovább, és majd a következőnél felszállunk. Az meg úgy is ott van az Int. Centernél, és oda is még be kellene néznünk, hogy a hétvégi kiránduláshoz szerezzünk valami anyagot. Ez pont egy megállónyi séta volt. Megyünk be az épületbe....és ki áll ott a pultnál ahova megyünk? Természetesen a haver. Kicsit kezdtem üldözési mániásnak érezni magam. Nem kicsit. Szerencsére nem vett észre, vagy így, hogy már ketten voltunk már nem mert velem szóba elegyedni. Azt, hogy nem ismert fel, azt nehezen hinném. Amikor állok a buszon akkor is mindig 99 van. Azaz 100-ból 1. És ez a fekete-szőke hajszín arányra utal. :-)

Begyűjtöttük az anyagot és bementünk a belvárosba. Nézelődtünk, boltokat jártunk, egy kicsit fotóztam is.

Van egy nagyon keskeny párhuzamos utcácska, amit a 100 boltok utcájának hívnak. Nagyon keskeny, alacsony, halszagú, kissé félelmetes. Íme:

Találtam egy ESP hangszerboltot, ahol csináltam egy-két felvételt, miután az eladók felmosták a nyálamat, amit végigcsurgattam a padlón.

Egy útjavítás valahogy így néz ki. Egyértelmű!

BULGARI fülcsi 1 miska, nyakláncocska 2 miska.

Ez már a mi kategóriánk volt. Árban. Asszem kb 1 csillió féle gyűrűt láttam itt.

Na ez a keménypapír. Karaoke klub. Egymás mellett a kis szobák, ahova bemehetsz kornyikálni. A kis hosszú zoknis tinédzserek már alig várják, hogy bemehessenek a jól megérdemelt délutáni gajdolásra.

Itt így néznek ki a torták, sütik. Nagyon gusztusos. Mi is már megrendeltük a karácsonyi tortánkat. Nem ám bejgli...haggyadmáá....

"Műanyagbólkészültételdemonstrációskirakat" Oishiiiiiii!!!! (Finooooooom!!!!! - a szerk.)

Ez az amiről már korábban írtam. Itt a fagyikelyhet így adják elő.

Mielőtt felszálltunk volna a vonatra, beugrottunk az állomáson lévő Mister Donut-hoz egy jó kis fánkra. Ízletes csemege! :-)

Aztán vettünk finom, igazi francia kenyeret, hogy a vacsora is jól süljön el.

Jól is sült...

Mert ugyan szamuráj nem...de erről pár bekezdéssel lejjebb.

Szerencsére ez az átállás dolog sokkal hamarabb végbement, mint azt sejteni mertem. A 12 órás első kör megtette a hatását szerencsére. Igaz tegnap este kicsit nehezen ment az elalvás, de reggel meg nem az órára kellett kelni. Nem volt korai a kelés (8:30), de egy hosszú nap előtt álltunk.

Egy japán néni (kora meghatározhatatlan) ajánlotta fel, hogy elgájdol minket, illetve jön egy csajszi is velünk. Ez abszolút ilyen önkéntes dolog volt. 9:35-kor találkoztunk vele az állomáson, természetesen pontosan érkeztünk. Pont annyi időnk volt, hogy a jegyet megvegyük és a vágányhoz menjünk. Felpattantunk a 9:40-es vonatra és mivel a központtól csak 1 megállóra vagyunk, 45-re már ott is voltunk. 48-kor értünk oda a megbeszélt helyre, ahol Miho san csatlakozott hozzánk 50-kor. Persze nem késett ő sem. Lesétáltunk megvenni a jegyet a kis városéző körjáratos buszra, és már szállhattunk is fel rá. Minden ki volt számolva precízen, hogy mire mennyi idő jut. A japcsik szeretik a pontosságot...Lehet hogy én is az vagyok??!

Ez volt a busz, amivel mentünk:

A busz 12 nevezetes helyen állt meg. Mi nem akartunk mindenhol leszállni, ráadásul volt olyan hely is, mint mondjuk a helyi botanikus kert, ami dec.1-től zárva van márciusig.

Az első megállónk a Zuihoden Mauzóleum volt, ahol a Sendai Klán megalapítója volt eltemetve, illetve az ő leszármazottjai. Date Masamune volt az anyakönyvezett neve.

Aranyos szerencsehozó partedlis, sapkás kis istenkék...

A szentélyek környékén mindig szinte valami hasonló képet látni. Ja ugyanis mielőtt a mauzóleumhoz értünk volna, természetesen közben az ember bele- belebotlik vagy 10-20 szentélybe.

Ez a Sárkány egy spicli, ugyanis folyton köp. Te meg ihatsz belőle, hogy megtisztítsd magad mielőtt a szentélybe lépsz. Mivel iszonyat hideg volt ma, így eszünkbe sem jutott, hogy beleszürcsöljünk. Mindenesetre dizájnos!

 Nyugi ez csak egy "optikai trükk" :-) Nem 67,5 fokos szögben nőnek a szobrok meg ilyenek.

 Na ez már a HMCS alias Date Masamune sírjának egy része. Főnix madár, lantos kislány...2002-2004 között újították fel a sírhelyet, ugyanis 45-ben járt erre egy-két repcsi, amik mint tudjuk súlyos vasdarabokat szállítottak, és mivel nem igazán jól voltak felfüggesztve a gépekre, így leestek. Na ez a hely is sajnos ennek az áldozatául esett. A sírhely mögött találtam is egy Hammeriteos dobozt...:-P

 Csókolózó gerlicepár...ilyen is volt rajta. Ja és persze az nem réz!

 Na elérkeztünk a szomorú részhez. Itt fog kiderülni, hogy miért is választanám a nindzsa mesterséget, mint inkább a szamurájnak levést. Szóval miután ez a jóember távozott az élők sorából (stroke okozta a halálát, csak akkor még nem valószínű, hogy tudták a nevét - a szerk.), 30 azaz harminc szamuráj vetett véget az életének, hogy ezzel is bizonyítsák hovatartozásukat. Szép kis gesztus! Hálából, csináltak az emlékükre egy ilyen turcsi szamurájkardra emlékeztető szobrocskát. 30 darabot.Hmm....

Itt leülhetsz a 2 fokos padra és vehetsz az automatából egy vele ekvivalens hőmérsékletű teát.

 A legidősebb fiának is készült egy mauzóleum, meg annak a legidősebb fiának is. Jó legidősebb fiúnak lenni Japánban, ha az ember szeretne egy mauzóleumot.

 Na ez a fiáé. A háttérben nem nagyon látszik, de ott kaptak helyet a feleségek, gyerekek. Persze ők csak egy kis kő síremléket. Ahonnan a fotót készítettem ott állt az ő fiának a mauzóleuma, de mivel ő egy lusta, semmitérő valaki volt, aki csak zenélgetett naphosszat, így ő ezt nem érdemelte ki, hogy az ő családja mellé kerülhessen.

Ő egy nagyon híres keresztény misszionárius volt, aki 19750 kilométert hajózott a Főméltósága parancsára, hogy a Pápával beszéljen.

Szép tiszta Japán autók.

Ő egy szamuráj, akit az ausztrál partok mellett fejbetáláltak egy bumeránggal, miután a felsőtestét szétválasztotta az alsótól. Ja nem. :-) Ő Date, és csak azért látszik idáig, mert a II. VH idején országszerte begyűjtötték a szobrokat, hogy repülőket csináljanak belőlük. Az egész szobrot nem merték beolvasztani, ezért a mellrészt meghagyták. A nagy "kifli" pedig a sisakon az ő védjegye volt.

 Sétáltunk a parkban és egyszer csak egy Sztálin szoborra akadtunk.

Aztán pedig Leninnel is találkoztunk. :-)

Egy teaház kertje.

 Ez Sendai egy magasabb pontról szemlélve. Hideg volt, párás volt, december volt. Azért ilyen amilyen.

Természetesen mindenki meg akarja örökíteni magát a szoborral. Miután megkérdezték, hogy ugye mi is, és mi azt válaszoltuk, hogy NEM, akkora döbbenet ült ki az arcukra, hogy muszáj volt IGENT mondani, nehogy vérig sértsük szegényeket.

 Mindenhol folyamatos épülés-szépülés van.

 Itt ettünk volna Okonomiyakit, de sajnos zárva volt :-( Ettől a kisérőink totál pánikba estek, hogy most mi lesz, és kitálálták egy kb. 20 perces gondolkodás után, hogy beülünk egy taxiba és keresünk egy másik helyet ahol tudunk okonomit enni. Erre mi felvetettük, hogy dobjunk be valami egyszerü kis rizsháromszöget, aztán majd ha beérünk a belvárosba ott majd eszünk valamit, ha még éhesek leszünk. Ez az esemény nagyon felkavarta őket, mert rombadőlt egy pillanat alatt az egész napos terv. Furcsák...

 Ez az az úttest országszerte, amin nem találsz kátyút, lyukakat, foltozásokat. Van benne anyag rendesen...

Ez egy újabb szentély. Ezt is Date építtette, azért, hogy a várost megvédje a támadásoktól vele. Itt kaptunk egy kb. 80 éves önkéntes nénit, aki hétvégente önszorgalomból brillírozhat az angol tudásával. Mondanom sem kell, hogy nem sokat értettünk meg belőle, ahogy beszélt, de kedves volt tőle, hogy szánt ránk időt :-P

Szeretné, hogy az élete jóra forduljon? Szeretné, hogy a legközelebbi vizsgája sikerüljön? Szeretné, hogy gyermeke szülessen? Akkor nem kell mást tennie, mint venni egy ilyen táblácskát mindössze 1000 Yenért, ráírnia a kivánságát és várni!

Ennyi rohadt sok lépcsőn kellett felcaplatnunk, hogy élvezhessük a néni előadását!

Eljutottunk a tegnap már Mediatheque-ként említett helyhez, ahol épp egy koncertbe csöppentünk. Nem volt rossz. Nem volt jó.

Megtudtuk, hogy az emeleten egy Szibériáról, rénszarvasokról szóló kiállítás van, ezért gondoltuk meglessük. Annyira nem bírtam ellenállni az iszonyatosan büdös rénszarvasbőr kabátnak, kesztyűnek, sapkának, hogy gyorsan belebújtattak, hogy készülhessen rólam egy felvétel, hogy miként is festenék ki egy Szibériai vadászó férfiként. Ja és kaptam egy papír rénszarvast is, hogy még jobban beleéljem magam a történetbe. NEM RÖHÖG! :-)

Ilyenek azok az emberek, akik a zebrán akarnak éppen átmenni.

 Ezek a fák vannak este kivilágítva. Majd olyan felvétel is fog készülni.

Kinéztem az új órámat. Valami Patkó Fülöp. Állitólag nem rossz.

Ez az a srác, akiről tegnap írtam. DE most már mindegyik oldalra jutott egy belőlük. Nézik a lámpákat és az alapján kalimpálnak. Keménypapír!

"Nincs itt semmi látnivaló! Kérem távozzanak! " - mondta a nagyon gyorsan mozgó bácsi.

 Itt kellett lemenni abba az étterembe, ahol tegnap vacsoráztunk.

Ez az egyik fedett sétálóutca. Nagyon hosszú.

 Jazzkoncert az ünnepre való tekintettel Átlagéletkor 83 év. Jól nyomták.

 Mindjárt Karácsony! - mondta a Karácsonyfa és felszállt.

  És igen! Itt van Ő! A kis szigetország koronázatlan "Korda Gyuri bácsija". Sajnos hangot nem tudtam rögzíteni... Vagy nem sajnos :-P

A profik persze megbújnak mindig. Naggyon keményen gitározott a fickó. Az egész utcában ő szólt a hangfalakból, de tuti senki nem vette ott észre a magasban...

 PACHINKO! Iszonyatos füst, iszonyatos zaj, és mindezt kis 5-ös csapágygolyókért. A kis piros kosárkákban látszik, hogy mennyi van belőlük.

 Csak érdekességként, egy 10 milliós ametiszt geoda.

Ez az állomásnál lévő rész esti fényekben.

 Mikulásnéni épp telefont árul.

Ez már a hazaút a belvárosból. Elég kevesen voltak...szokatlan.

 Vacsorára Yakisobat ettünk és mindezt ezzel a bizarr Joghurtos Pepsivel öblítettem le. Hát nem volt semmi!

Ja és természetesen itt is van ám Advent. Legalább is nekünk! Így meggyújtottuk a 3. gyertyát.

Miután kialudtam a megérdemelt 12 órámat, felnyitottam a szemeimet, aztán még 2 órát fetrengtem, mert nagyon nem ment a felkelés.

Ennek ellenére úgy néz ki, hogy sokkal könyebben megy az átállás. Más az amikor az ember már nem egy totál ismeretlen helyre (a világ másik végén,  nem egy 2 fokos lakásba, nem éhesen, ráadásul úgy, hogy azt sem tudja mit tud enni), érkezik, hanem már mindezek ellentetjébe. Szóval így más a helyzet. Nagyon! Ma így már mondhatni egész fittül éreztem magam. A holnapra azért még kiváncsi vagyok!

Szóval a feltápászkodásom után ebédeltünk...hááát ez nem az az ebéd volt ami után minden nap szívesen kapnék. Padlizsánlecsónak is nevezhetném a dolgot, de nem teszem. Szóval erről ennyit! :-)

Kaja után úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a DÁNTÁNBA (ejtsd: downtown - a szerk.).

És itt jön kedvenc Beni bácsink örök slágere, a felejthetetlen strófa miszerint, Csúcsforgalomban utazni jó... Na de nem is a folytatása miatt, hanem mert ámulhatsz-bámulhatsz, hogy ezek az emberkék mennyire botrányosan néznek ki. Lehet mindenkit kritizálni ezerrel! És mint azt tudjuk, az valami csodás dolog :-P Ennyi förtelmes ruhát egy helyen, ennyi csámpás lábbal, és égbemeredő frizurával párosítva nem sok helyen lát az ember. Szóval vicces. Bár nem annyira mint kedves "bokszoló" kollégám belépőkártyáján lévő képe :-D

Miután leszálltunk a vonatról utána jött csak a még inkább zsufi. Hihetetlen embertömeg képes itt előfordulni. De ez a jó ebben. Itt nem attól kell tartanod, hogy éppen ki fogja a táskádat kirámolni, hanem inkább attól, hogy nehogy képen röhögd az épp feléd tartó anime hős imitátort :-) Végigmentünk a város fedett sétálóutcáján, ahol kb 4365 bolt van, és ennek hatványa emberből. Nézelődtünk, hogy miket ne vegyünk. Itt a Patek Philippe-től kezdve a 100Yenes boltig minden fellelhető. Majd bementünk egy nagy 5 szintes üvegépületbe, amit Mediatheque-nak hívtak. Itt volt egy könyvtár, illetve egy nagy tér ahol az éppen aktuális mindenféle újságot tudod elolvasni. Ha nem akarod a 2000 ft-os Elektronika amatőröknek legfrissebb számát megvenni, csak bemész és elolvasod, ja és mindezt maximálisan kulturált körülmények közt. Itt ilyen is van.

17:30 tól kivilágítottak egy csomó mindent a városban. Természetesen mindenki már nagyon várta. Az utcák ez miatt talán még jobban tele voltak. A látvány amúgy gyönyörű volt!

Hogy miért nincs munkanélküliség itt? Ma este megfejtettem, mikor az egyik gyalogátkelő helynél egy fickót láttam, szépen egyenruhában, villogós gumibottal, síppal. A poén ugyanis az volt, hogy a lámpák tökéletesen működtek, de ő mégis valahogy fontosnak érezte, hogy kalimpáljon a lámpa éppen aktuális státuszának megfelelően. Vicces volt. Bár nem annyira mint kedves "boksz... :-D

Éhesek lettünk és betértünk egy földalatti kis kajáldába. Az ajtó nyílásakor már egy automata azonnal köszöntött minket és ennek hallatára pedig már rohant is elénk az egyik pincér. Már akartam is belépni, amikor jelezte, hogy a cipőmet villámgyorsan vegyem le, majd vigyem be egy kis helyiségbe, ahova ha beraktam kiadott egy kis kártyát, amivel majd ki is tudom venni onnan. A hely amúgy nagyon feelinges volt. Kis boxok voltak, elcsúsztatható ajtóval. Talajszint magasságban voltak az ülőhelyek, de szerencsére a lábrésznél ki volt mélyítve, így nem kellett törökűlésben végigszenvednem a vacsit.

Gyümölcskoktéllal kezdtünk. Én egy valamilyen kiwis cuccot ittam, ami nagyon oishi (finom - a szerk.) volt.  Ettünk főtt sós szójababot, amit úgy kellett kiharapdálni, csirkeporcot sütve, sült halacskákat, gjózát, csirkefalatkákat pálcán, meg fagyit. A fagyit itt úgy adják, hogy kukoricapelyhen van rajta, egy gombóc fagyi. Mindjuk nagyon csicsásan néz ki, és finom is de marha drága. Mint minden...

Aztán még elugrottunk a Yodobashi kamerába, ami egy nagy elektronikai áruház, mert kiváncsi voltam egy-két dologra. Erről majd asszem külön fejezetet nyitok.

Yodobashi után irány haza, a fullos vonaton, aztán fürcsi...és most itt ülök és írok, és már nagyon a végére szeretnék érni, mert már álmos vagyok, és nyűgös, és holnap korán kelünk, mert.....Na de ezt majd holnap!

UI: Ja és azért nincs egy kép sem, mert nem vittem magammal gépet, mert, hogy "csak éppen, hogy beugrunk a városba és nem is fogunk csinálni semmit" típusu napnak indult. Holnap igérem lesz bőven.

Ruuk voltam Sendaiból.

Megérkeztem....

Lássuk az etapot!

Nem is tudom hol kezdjem!? Mondjuk talán ott, hogy Ferihegy megadta az idegeskedési mutatóm első és egyben magasra ívelő kilendülését. 6-kor már kint voltam a reptéren, mert mindenkit már előző nap felszólítottak, hogy legalább 2 órával indulás előtt legyen ott, hogy a biztonsági szolgálat szeleburdi munkamorálja ne vethessen nagyobb gátat, mint amit egyébként DE. :-)

Előző nap 7 órakor mondták, hogy ők akkor nem dolgoznak és csak 9-kor kezdték el újra. Ezen rettegtem, hogy nehogy ezt most is eljátszák. Szerencsére egy kb. 40 perces sorbaállás után átjutottam rajtuk, és akkor már csak azt vártam, hogy a gépem is időben elinduljon a csatlakozásom miatt. 5 perc késéssel indultunk,de ez nem mondható extrának. Mivel szerencsére elszámoltam magam, és nem 1 órám volt a csatlakozásomig, hanem 3 így nyugodtan bejárhattam a London Heatrow új 5-ös terminálját.

Szép tiszta, hipermodern. Íme néhány kép róla:

20 Fontért lehetett ezt az Audit megnyerni!

Ez az önműködő kisvonat visz el a B illetve a C kapukhoz.

Tök üres volt minden...kicsit furcsa volt...gondolom még nem üzemel 100%-on...

Na ezzel a géppel mentem. Boeing 747-400. Ekkor még csak a feltöltése folyt.

Ezek a képek már a B kapuknál készültek. Mivel majdnem elsőnek érkeztem a járathoz, így addig volt időm nézelődni, fotózgatni.

Tele volt minden British Airwayses géppel...iszonyat nagy ez a reptér....

Aztán beszálltam, és jöhetett a véget nem érőnek tűnő repkedés. Szerencsére sikerült a legjobb helyet még időben lefoglalnom, így volt elég helye a lábamnak, illetve a mellettem ülő japcsi hapsi is kb 3x kelt fel a helyéről sűrű elnézéskérések közepette. Nem sokat vártam az angol kajától, de pozitívan csalódtam benne. Bár, mint az később kiderült, francia muksó volt a szakács :-) Isteni Lasagne volt ebédre, meg fügés süti, meg mangólé, meg muffin...szóval tényleg jó volt. Reggelire meg angolreggelit kértem. Bacon, virsli, tojás, joghurt, gyümölcslé. Fincsi volt. Mint minden eddigi repülésemet, ezt is egy whiskeyvel kezdtem, de most nem utánzott le a szomszéd, mint az legutóbb megtörtént. Amit én kértem inni, mindig ő is azt rendelte. Vicces volt!

Ricsóhaverom, megnéztem a Batmant a gépen. Tényleg zsír! Ja meg még vagy 5 másik filmbe is belekezdtem, de aztán egyikhez sem volt sok kedvem...

A 12 órás szenvedés után végre földet értünk. Sima landing volt. 

Ja és működik a telefonom:-) Végre egy hely, ahol van értelme annak, ha 3G-t is tudja a telefonod! Szóval abszolút elérhető vagyok...igaz akkor még mindenki alszik :-P

A csomagomat viszonylag hamar megkaptam, a bevándorlásin is hamar átjutottam, miután ujjlenyomatot és fényképet is csináltak rólam. A Nagykövet Úr már várt és kocsival elvitt az Ueno állomásig, ami kb olyan 80 kilométer volt az állomástól, de szerencsére nagy részét autópályán tehettük meg. Mondjuk ez itt nem igazán érdekes felfedezés. Végre újra láthattam a tökéletes utakat, a tiszta, belpiacos jó kis japán autókat, a rendezett táblákat, a maszkos embereket, a csámpás csajokat, a Songoku csávókat, az utcán rizst zabáló embereket.

Az Ueno állomásról már csak egy laza 350 km-es út várt egészen Sendai-ig.

Másfél óra alatt teljesítettük a távot, úgy, hogy 10 helyen álltunk meg. Igaz az ára elég durva volt a jegynek. (23k)

Ezeket a vonatból csináltam:

Ritka ilyen üres területet látni!

Ez egy másik Shinkansen, nem az amivel én mentem (ez csak valami kis gagyi):

Na és ez volt az én csodavonatom! Halk és villámgyors! Ennyi!

Innen már csak egy másik vonatra kellett átszállnom és haza is érkeztünk.

Rettenetesen elfáradtam. Mivel reggel 7-kor ettem, és utána csak utaztam, fáradt is voltam meg éhes is, és ez egy 8 órás jetlaggel párosult, nem tudtam, hogy egyek, igyak vagy hányjak. Vettem egy jó forró fürdőt, közben elkészült a finom vacsora is. Jó kis "hazai" gümecses rizzsel :-D

Ez adott ekkora löketet, hogy leüljek és megírjam az első bejegyzést.

A humortalansága, a dokumentarista stílusa, a néhol fellelhető helyesírási hibák kizárólag a határtalan fáradtságomnak tudható be!

De igérem belehúzok!