Japánban mindent mérnek. Van a legjobb 10 fürdő, a legjobb 100 vasútvonal, a legjobb 6 nemzeti park, a legjobb 23 utcai kuka....szóval mindenre van valami.

Viszont van egy olyan is, hogy a 3 legszebb, "festői táj". Az egyik az Amanohashidaten lévő 4 km hosszú földnyelv, amit a lábad között átnézve kell szemlélni a hegyekből, és akkor olyan hatást kelt, mint egy mennybe vezető út. A másik a Hiroshima melleti Miyajima sziget, ahol a szarvasokkal teli szigeten egy csodás szentélyre, és a vízben álló Torira kell emlékezni. Mivel az előbbi kettőt már korábban kipipáltuk, ellátogattunk a 3. helyre, Matsushimára is.

Az egész kirándulás már érdekesen indult. Felszálltunk a vonatra, ahol rajtunk kívül 1 ember volt, meg a mozdonyvezető. Ezt még Magyarországon is necces kivitelezni, nemhogy itt.

Az az egy ember is leszállt a következő megállónál, így tényleg csak mi maradtunk. Kísértetjáratunkkal 11 órakor (!) kb. 25 perc utazás után értünk el a végállomásig.

Az üres vonat:

Megérkeztünk. Mivel ez egy felkapott hely, ezért sok helyen lehet angol nyelvű útbaigazító táblát találni. De ahogy kiérsz az állomás épületéből, már ez a tábla fogad.

Megnéztük, hogy mik is azok a pontok amiket érinteni szeretnénk, és elindultunk egy kihalt utcán. Kb 2 percig két csajszi ment előttünk, de aztán ők is végleg eltűntek. Mentünk az üres utcán... sehol egy ember. Eléggé nyomasztó, kicsit Csernobilos hatása volt a dolognak.

Ott a 2 lány:

Felmásztunk ide, hogy jól megnézzük fentről a tájat.

Több 100 sziget öleli körbe a partot.

Ahogy sétáltunk, láttunk egy nyilat, hogy ott is valami van. 175 lépcsőt kellett felmászni. Ezt csak azért tudom, mert mérgemben lefele menet megszámoltam.

Szóval miután megmásztunk egy mini Mount Everestet, ez a látvány fogadott:

Egy BÓDÉ. Legalább is nekem nem mondott többet. REMEK! Legalább nem fáztam!

Tipikus japán házikó. Sok, szépen ápolt növénnyel.

Jajj egy nénike jön velünk szembe! EMBER! Muszáj volt lefotóznom!

Ezen az egyszerű ábrán kell nyomonkövetni, hogy melyik nap milyen szemetet visznek el. Itt kicsit más szinten tart a szelektív hulladékgyűjtés, mint nálunk. Tokyoban az állomás fele menet láttam egy pár szemétégetőt, a város "szélén". Érdekességük az volt, hogy a bazi nagy kéményekből nem jött ki semmi látható szennyezés. Ugyanis egy kéménynek nem kell feltétlenül, szemmel látható füstöt eregetnie. Egy speciális eljárással, (nagyon magas hőmérsékleten való égetéssel) és megfelelő szűrők segítségével ezt is el lehet érni. Hmmm!

Átlagos japán kiskert.

Bementünk egy szép japán kertbe. A következő képek ott készültek. Imádom a mohát, a rendezett kavicsokat, a japán juhar levelét, a szépen lenyírt bokrokat...és itt ez mind megtalálható!

Háá ez itt a keert!

Egy néni épp nagytakarított.

Ez már nem a kert.

Egy újabb érdekes optikai csalódás. Az előtérben lévő kacsák árnyéka sziget képében jelenik meg a kép felső részén. WOW!

Minden apró területet beépítenek.

Azért valakinek nem mindegy, hogy milyen házban lakik.

Ez a szentély volt látható a kettővel ezelötti képen, azon a földkupacon.

Erre a szigetre be lehetett menni, 200 Yenes hídvám befizetése után.

 Cunamira és földrengésre figyelmeztető tábla! Menj minél feljebb azt jól van. Kb ennyi!

 Ez egy halétterem volt, ahol valószinüleg emberhúst szolgáltak fel a halaknak. Sajnos ide nem engedtek be bennünket. Ráadásul, ahogy a képen látszik, teltház is volt...Na majd talán legközelebb!

 Itt a finom sült kagylóhéj! Egyék, vigyék!

 Egész nap ilyen szeszélyes volt az időjárás. Egyszer sütött, egyszer főzött.

 Mivel Matsushima híres az osztrigájáról, ezért mindenképp azt akartunk ebédelni. Rengeteg étterem volt a környéken, így nehéz volt kiválasztani hova is üljünk be. Elég húzos árban voltak az ételek. Aztán találtunk egy helyet, ahol senki sem volt. Ahogy az étterem elött álltunk és csodáltuk a "műanyag étlapot". kijött a bácsi és rámutatott az egyikre, hogy FINOM! Ennél több sem kellett nekünk. Biztos igazat mond a bácsi, így bemegyünk aztán beprószáljuk! Az elhagyatott utcáról, tehát beültünk az elhagyatott étterembe. Volt 2 hősugárzó bent, a bácsi egyböl mondta, hogy oda üljünk mellé. OSztriga menü szettet válaztottunk mindketten. Ez egy miso levesből, rízsből, kétféle savanyúságból, sűlt osztrigákból, és egy kis salátából állt. Isteni finom volt. A bácsitól közben kaptunk egy csésze finom teát is, majd mikor végeztünk egy csésze kávét is. Nagyon kis kedvs volt. Ráadásul mindezeket ajándékba kaptuk, nem számolt fel semmi service díjat. Érdemes volt pont oda betérnünk!

 Tőle Pestet csak a Duna választja el! Ő egy Budha!

Körülnézni a szigetvilágban a képen látható hajókkal lehet.

Ő meg itt egy horgász.

Omiyage-t azaz ajándékot ilyen jellegű boltokban lehet venni. Itt mindenféle souvenirt megtalál az ember. Persze ez is üres volt. Csokik, kitűzők, halak....minden. Ők mindig vesznek valamit, ha kirándulni mennek. Vagy emlék gyanánt vagy az otthon maradt családtagoknak ajándékként. Szép szokás!

 Már visszaúton az állomásra vettük észre ezt a Belga orgona múzeumot. Furcsa amikor a világvégén egy a környezetébe oda nem illő épületet látsz. 

 Ja és persze egy pisilő kisfiú télapónak öltöztetve.

Volt egy akvárium a városban,de sajna csak 16:30-ig volt nyitva és mi valamikor 4 óra tájban vetődtünk oda. Na majd legközelebb!

Matsushima is kipipálva!

December egy eléggé szürke hónap. Ezt tavaszal vagy összel mindenképp látni kell mégegyszer!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.