Hát ideértem!

Nem volt egyszerű a történet, de ugye mindig történnie kell valaminek.

Szerencsére a reptérig úri dolgom volt, mert szüleim és uncsiöcsik felkísértek. Ezúton is köszönet nekik!

Az őrület már Ferihegyen kezdődött...most, hogy azért már jártam elég sok, és nagy reptéren, így még szánalmasabbnak tűnt a ferihegyi bénázás. Mivel a csatlakozásomnál csak szűk másfél órám volt, ezért nem volt mindegy, hogy mikor indul a gépem, és mennyi időm lesz majd Frankfurtban császkálni a transzfer kapuig. Közel 55 perces késéssel indult a gépem ugyanis az előtte szintén arról a kapuról induló Brüsszeli járatról még hiányzott egy pár utas, akit meg kellett várniuk...hogy mi a rossebbnek azt nem tudom, de hát mi magyarok ilyen jó fejek vagyunk. Mert aki még 40 perccel sincs ott az indulás után, az ugye ne legyen már felháborodva, hogy miért is hagyták ott, pontosan úgy téve ahogy egy szerencsétlen nő is tette ezt. De mi csak vártunk...és azért, mert minden kapu foglalt volt a reptéren és máshonnan nem tudtak indítani. Micsoda felkészültség! Eléggé kiakasztott a helyzet, főleg az a tudat, hogy mi lesz ha engem meg otthagynak majd, mint eb a szaharát! Egy kis parával és egy jókora rosszulléttel indultam hát Frankfurtba. A menetidőt a pilóta 30 perccel "elkamuzta" negatívba, azaz 1:45 perc helyett 1:15 lesz az út. Ennek örültem , mert így gondoltam már csak 30 perc bukta lesz, és akkor ha szerencsém van, épp odaérek majd. Ismerve a Frankfurti reptér méretét, ezt azért csak titkon reméltem... Az 1:15-ből végül 1:35 lett. Szerencsére a gép elejében ültem, és ahogy lehetett már robbantam is ki a helyemről, és siettem. A mindenttudó táblicskun láttam, hogy kicsit megnyugodhatok, mert a gépem 25 perc késéssel fog indulni, a D szárny egyelőre ismeretlen kapujától. Huhh! Kicsit megkönnyebbültem, majd szétnéztem és láttam, hogy ráadásul a D szárnyban vagyok. Egy kb. 300 méter hosszú folyosó, ahol az emberek száma a nullához konvergál...Uhh. Valami itt nem stimmel... Megkérdeztem egy hölgyet, hogy most merre menjek. "Menjen ki a poggyászokhoz, és újra csekkoljon be .DE utána ide már nem jöhet vissza!" Köszi! Kimentem, majd a poggyászosoknál megkérdeztem, hogy most merre. " Ahonnan jött!" DE ott azt mondták, hogy jöjjek ide, és innen meg nem tudok visszamenni. ÁÁÁÁ! Vérnyomásom kezdett emelkedni, a hátralévő percek meg csak fogytak. Aztán arra jutottunk, hogy menjek ki a zöld folyosón és újra checkoljak be. Ekkor már kezdtem lemondani a tovább útról, mert nagyon kevés időm volt, és belegondolva, hogy még becsekk, meg szekuriticsekk, meg kapukeresés...Találtam egy info pultot ahol maga Mr. Hidegvér ült, és egzakt kérdéseimre, hátradőlős, laza, bajsza alatt mosolygós, válaszok tudatában elkezdtem rohanni a 816-os check-in pulthoz. Megdöbbenésemre senki sem állt ott, így azonnal odavágodtam, és elmeséltem a fickónak a tortúrám. Ő erre megkérdezte, hogy olvastam-e az előtte lévő táblát. Mondom nem, és gyorsan átfutottam rajta.

Ekkor már patakzott rólam a víz, de nekem bizonyíték kellett és nem ígéret! Az OLD SPICE tényleg megtette hatását! (ez itt a reklám helye volt - a szerk.)

A lényeg: Páhizshban volt valami gihkszeh, és ehzéht egy lahza háhom és féhl óóhás kéhséhshel fhog induhlnih a hepühőm...és az a 00:25, nem 25 perc késést jelentett, hanem az indulás időpontját! Kiengesztelésül kaptam egy 10 eurós kajajegyet, amit leehettem a 4.-en, de addigra már annyira szarul voltam, hogy legszívesebben hánytam volna, de erőt kellett vennem magamon, mert tudtam, hogy ha nem eszek, akkor négyzetesen fog romlani a helyzetem a végcélig. Szóval irány a Meki. Vettem egy pipiropis cézársalátát, egy McFlurryt , meg fél lityi vizet. Ez 9,68 ajró volt...természetesen visszaadni nem tudtak a csekkből. Amúgy sem érdekelt a dolog, de azért azt hozzátettem " Halten Sie die klein, Sie schmutzig Tier!" :-)

2 órával az indulás előtt bementem, hogy végre leülhessek már valahol. Találtam egy jó kis fekvő ágyat, ahonnan folyamatosan figyelhettem, hogy mikor írják ki majd végre a nyamvadt kapu számát, hogy átmehessek a securityn és már a konkrét kapu bejáratánál várjam a gépreszállásom. Hogy valamivel elüssem az időt, a Showder klub 2.évadát hallgattam.

 Aztán végre 23:30 kor megjelent a kiírás, hogy a D5-höz lehet menni. Ott mindenféle üdítővel vártak minket, ezzel is kompenzálva a nagy késést.

0:40-kor szálltunk fel, tömött géppel. Az utolsó előtti sorban ültem, az 57.-ben, a középső rész jobb szélső ülésén. Nagyon jó kis hely volt, mert a kóreai kiscsaj aki mellettem ült szinte végig aludt, amikor meg felkelt akkor a másik irányba ment ki, szóval háborítatlan terület volt az enyém. Közel a wc-hez, közel a Flying Oasis-hez (ez az a hely, amit a stewiek csinálnak, hogy ne kelljen mindenkihez odarohangálni, ahol kekszek, ropik, algák, ücsik vannak kikészítve önellátós szinten), és közel a repülőgép legveszélyesebb részéhez. Igaz Árp?

Ez egy óriási Boeing 777 volt. Próbáltam aludni, ami több kevesebb sikerrel ment is. Filmeket nem néztem, zenét nem hallgattam...csak vártam az idő múlását.

Ott ültem a fejvakarós pirospólós csákó mögött, csak most épp rajtam van a invisibility coat.

Mivel még indulás előtt megszerveztem, hogy melyik vonattal megyek majd be Tokyo belvárosba és onnan melyik Shinkansennel, így ez a késéssel romba is dőlt.

Ez volt az itinerünk, olyan japános formában kiragasztva a gépen :-)

18:20-kor landoltunk. A legnagyobb problémám csak az volt, hogy még 430 km-re voltam a végcéltól.:-(

Mire átjutottam a bevándorlási részen, ahol természetesen ujjlenyomatot csináltak, lefényképeztek, hőkameráztak (H1N1), megnézték milyen színű alsógatya van rajtam (nem is volt rajtam ...eheheh), addigra a bőröndöm is bemozgójárdázott. Érdekes adat: itt a csomagok nem úgy jönnek ki ahogy épp puffannak, hanem van erre személyzet, aki szépen úgy rendezi őket, hogy azt könnyen le tudjad venni, illetve egy fickó mászkál egy táblával, amire rá van írva, hogy ellenőrizd le a csomagod számát, nehogy véletlenül másét vidd el. A japánokat ismerve ezen nem is csodálkozom, szerintem ez utóbbi inkább nekik szól. Aztán jött a vám, az is egy pillanat alatt. A Narita szerintem az egyik legegyértelműbben, legjobban felépített reptér. Szaladtam gyorsan a jegypénztárhoz, hogy az Ueno állomásig megvegyem a vonatjegyet. Sajna csak KP-val lehetett fizetni, így a 30 méterre lévő automatából gyorsan vettem ki pénzt, majd megvettem a jegyet. Ez egy 75 km-es távolság, amit 75 perc alatt tett meg. 20:36-ra beértem és rohantam át a Shinkansen állomásra, hogy minél előbbi és gyorsabb járatot érjek el. Még ezekben az esti órákban is kb 20 percenként közlekedik, de van olyan ami elég sok helyen megáll és így a 349 km-t csak 2 óra 10 perc alatt teszi meg. Na én pont ezt kaptam el. A gyorsabb az 1:20 perc.

Kevesen voltak, így még helyjegyet sem kellett vennem. Sima, kis csendes vonat, horror áron.

Aztán még egy átszállás és ide is értem. Hulla fáradt voltam. Sajna a hosszú utazás, az indulásom előtti betegségem és a 7 órás jetlag betette a magáét. Így ma jött el az a nap, hogy erőt tudtam már venni magamon, és írni kezdtem.

Az eddig elmúlt napok időjárása botrányos volt. Szinte reggeltől estig esik az eső, és párás hülye idő van. Kimész az utcára, és ragad a bőröd...Phewww. MOst is zuhog, pedig mennünk kell be a városba. ÍJ!

A napokban volt a Tanabata fesztivál, amit leginkább azzal tudnék jellemezni, hogy az amúgy is állandó tömeg meghatványozódik, és minden még zajosabb, zsúfoltabb, melegebb, és mindenhol mindenki eszik vagy vesz valamit. Szóval ennyit arról a nagy nagy VÁLSÁGRÓL...

Természetesen mi is elmentünk megnézni!

Egy-két kép a környékről:

 De szeretnék én is ilyen házikóban lakni...aztán mehetsz egy pár év után leugrani a Fujiról!

 Cigi-kóla-ücsi-kv...mindenhol

 Ritka pillanat, a kihalt állomás...mindenki a Fesztiválon volt.

 Csak ez a hülyegyerek meg mi nem! :-P

 Ezek a lampion-szerű valamik a fesztivál díszei.

 Ja meg ilyen bambusz izék is persze.

 Ez a fedett sétáló utca, ami dugig volt az éppen boltspecifikus vagy egyéb dísszel.

 Ez a közkedvelt helyi NB 2-es focicsapat kabalafiguráját ábrázoló dísz.

Végy egy üveg Pepsit. Idd meg! Vedd le róla a címkét. Szelektíven gyűjtsd. Dobd ki. A te részed innentől letudva. Most jön a GYÁR. Az üres kidobott, szelektíven gyűjtött, lecímkézett üvegekbe cseppents egy csepp lánykori nevén Sunlichtot (most már CIF (ha jól tudom) - a szerk.), és töltsd fel vízzel, tegyél rá egy újabb címkét, és add el a sok birkának. FINCSIMI?!

Majd folyt. köv.

Aki meg nem kommentel és csak olvas az hüje!:-P

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.