Na jó...mivel a tegnapi nap elég hosszúra kunkorodott, így már nem igazán volt erőm nekiállni írni. Igaz egy kicsit provokálni is akartam ezzel mindenkit, illetve igazándiból azokat, akik olvassák és megvesznek a hiányától :-D

Szerencsére nem kellett korán kelni, de mivel az éjszaka elég hideg volt, így nem úgy pattantam ki az ágyból, mint aki azonnal és bármire képes, hanem csak szép komótosan.

A mai napon a másik egyetem volt a cél. Ez nem a tanulásos, hanem a dolgozós ojjektum.

Az alap "bejutniabelvárosbavonattalegymegállót" utazás után buszra kellett cserélni a tömegközlekedési eszközünket és kb. egy 40 perces utazással eljutni a végcélhoz.

A buszról csináltam egy-két képet. Már ezt nem úgy kell érteni, hogy a BUSZRÓL, amivel mentünk, hanem úgy, hogy rajta ülök a BUSZON és úgy csinálok fotókat, ja és persze nem magán a busz tetején, hanem az utasterében egy ülésen ülve. A busz üvege nem igazán képvisel kiforrott optikai tulajdonságokkal rendelkező előtétlencsét, valamint a NAP sem bír infrás önkioldóval, és pozíciónálóval így a minőség olyan amilyen.

MAKI KORDON ami este még világít is. Minden ilyenekkel van elzárva. Hááát nem ééédes?

"Jajj tessék csak bejönni ide, és megenni a sokféle finom Rament, mert sajnos engem az asszony ideszögezett, mivel majdnem az egész fizetésem ráment" - integetnek egy zászlóval a láthatósági mellényben odaszögezett rendőrbácsik.

Ilyen lakóházak is vannak. Elég nyomasztóan néznek ki. Ránézésre olyan mintha nem lakna ott senki, de mivel láttunk egy bácsit kijönni éppen az egyik lakásból, így DE.

És akkor jöjjön egy kis érdekesség, egy olyan valami, amit ha Magyarországon próbálnánk leutánozni, a BKV nemhogy csak sztrájkolni kezdene, de teljes egészében becsukná a kapuit. Ezt már többször akartam írni, de talán most is megfelelő az alkalom. Japán egy "bizalmi társadalom". Itt nem gondolják azt, hogy bárki át szeretné vágni a másik fejét. Például: ha van itt egy bolt, ami 100 méter hosszú, és kilóg az utcára az áru, a kassza lehet nyugodtan a bolt legbelsejében is. Nem kell a bejáratnál lennie, és biztonsági emberek sem kellenek, akik próbálják lefülelni a zsebeseket. Idértidetidek? Igénybe veszel valamit, akkor logikus, hogy fizetsz érte, mint mindenki más. Na de erről sokat lehetne írni, majd talán fogok is, de most jöjjön a "BKV-s" story.

Konkrétan az, hogy is kell utazni egy japán buszon. A busz természetesen időben indul, és mindenhol időben ott is van. Kizárólag hátul lehet felszállni, és elöl leszállni. (2 ajtaja van csak). Lehet előre venni kártyákat, ami egy bizonyos öszeggel van feltöltve. 1000, 3000, 5000. Ezekkel egyszerűbb az utazás, mert nem kell mindig apróval szórakozni. Szóval felszállsz, és az arra a célra elhelyezett beolvasóba bedugod a kártyád. Ez regisztrálja, hogy hol szálltál fel. Ha nincs kártyád, akkor kijön egy kis biléta, amin a megállónak a száma van. A végállomásnál ez 1. Miután mindenki felszállt, a fehér kesztyűben, egyenruhában lévő sofőr ezt megköszöni és elindul. A busz menet közben folyamatosan dumál, hogy melyik lesz a következő megálló, milyen csatlakozási lehetőségek vannak, ha valaki jelzett, azt is közli, hogy a következőnél megáll, hogy senki se mozogjon addig amíg a busz teljesen meg nem állt, mert balesetveszélyes, meg ilyenek. Szóval egy szinte megállás nélküli duma, a megszokott japán néni hangon. A buszon nem tudsz olyan helyen megállni, hogy önerőből ne tudnál jelezni, kb. vagy 50 jelző van, de lehet, hogy több is. Jelen esetben olyan sofőrrel volt dolgunk, aki minden pirosnál leállította a motort. Környezetvédelem felsőfokon.

Tehát szorongatom a cetlit és nézem, hogy az 1-es alatt milyen összeg szerepel. Jelen esetben ha leszállnék, akkor 340 Yent kellene fizetnem. Jelzek, miután megállt a busz felkelek a helyemről, szépen előremegyek és az ott elhelyezett mindenttudó gépezetbe vagy bedugom a kártyám, ami automatikusan levonja a pénzt, vagy készpénzzel fizetek. Ha véletlenül nincs apróm, a gép a váltást is elintézi. Bedugod a pénzt és már hullik is ki az apró. Majd leszámolom a 340 yent és bedobom. Ez valami csoda folytán azonnal kijelzi, hogy mennyit is dobtam be. Sofőrbácsi nagyon szépen megköszöni, megvárja míg leszálltam, és csak akkor csukja be az ajtót. Ha 100-an szállnak le, akkor 100x köszöni meg. Na ugye és itt jut eszébe mindenkinek, hogy mi van akkor, ha kevesebbet dobok be. Semmi. A lelkiismereted bánja. Itt ez nem fordul meg a fejükben...

Szóval a 40 perces utazás után, ami 640 Yenbe került fejenként, azaz oda-vissza 2 embernek 6000 Ft (elgondolkodtató), megérkeztünk a Miyagi Egyetemre.

Nagyon modern mindössze 12 éves épület. Iszonyatos méretei vannak. Belépsz és próbálod értelmezni a nagyságát, de nem nagyon sikerül. Logikusan épül fel, mint itt minden. Ha full Alienként lépsz be akkor is simán eltájékozódhatsz a táblák alapján, és nem kell a nyugdíjazott portás után loholnod, akit persze nem találnál a helyén, mert állandó cigiszüneten van. Itt portást sem láttam, csak éjszakai ügyeletes fülkét.

Ilyen szép ez az egyetemen, de rendkívül rideg. Lefestetlen betonfalak, de valahogy illik a dizájnhoz. Fűtés csak a termekben és az irodákban van.

Itt is 12-13:15-ig van ebéd, de szerencsére amikor mentünk már nem voltak vészesen sokan. A menü a következő volt.

Miso leves: ez a japán alapleves, kombu, tofu, póréhagyma, dashi és misopaszta van benne. A kombu egy tengeri hínár, aminek meghatározó szerepe van a japán konyhaművészetben. A tofu egy szójababból készült sajtszerű dolog. A dashi, kombu és HALBŐR (especially for Chicco) meg egyéb "titkos" összetevők egyvelege. Ja és persze a képen ez látható a fekete edényben.

Rizs: a japán étkezések nélkülözhetetlen "kiegészítője" Nem tudom miért van, de az itteni rizst valami oknál fogva képes vagyok két pofára zabálni...

Tea: pirított búzából készül. Nagyon nem jó elsőre. Nem jó másodikra. Én egyenlőre itt tartok.

Makréla speciális szószban: na ez isteni finom volt. Leginkább a nálunk kapható olajos hal konzervek ízéhez tudnám kötni. De annál jobb!

Csirkehús bojtorján gyökérrel töltve: ez is nagyon ízlett.

Összességében nagyon finom volt az egész.

Kaja után jött az újab érdekesség. A professzor néni megengedte, hogy én is bemenjek egy előadásra. Gondoltam magamban, hogy ez rendkívül izgalmas lesz végigülni 90 percet úgy, hogy egy mukkot sem fogok érteni belőle, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis csak jó lesz látni, hogy itt hogy folyik egy egyetemi előadás, hogy viselkednek a diákok, meg hát amúgy is.

Óra elején elmondta, hogy senki ne egyen, igyon, telefonáljon, laptopját ne piszkálja. Ezt többször is elkellett. Kb 100-an voltunk az előadáson. Közben ahogy körbenéztem, láttam hogy valaki alszik, telefonját nyomkodja, nintendózik, manga figurát rajzol meg hasonlók. Szóval kb ugyanazt a képet festette, mint itthon. A poén csak ez után jött. Azt hiszem ezt megpróbálom egy érthetőbb példán ábrázolni, hogy mi is történt, de a lényege így is ugyanaz lesz. Képzeljünk el egy termet, ahol ott ül 100 magyar és 2 japán ember. A 2 japán ember nem beszéli a magyart, mondhatni csak alapszinten. Az előadó megkérdezi, hogy ki tudná megmondani, hogy melyik megye van Baranya megye mellett. Kínos csönd van, de a japán lány halkan odasúgja a másik japánnak, persze csak azért, hogy ne tiporja a földbe azonnal az összes hazafit, hogy SOMOGY megye. Na most ha elképzeli mindenki ennek az inverzét, akkor ez történt itt is. Most vagy ők ennyire síkidomok, vagy mi ennyire agyonműveltek, de elég érdekes, és büszkeséggel eltöltő valami volt.

Csináltam kívülről is néhány képet:

A vérnyulak betámadtak, de sikerült megmenekülnöm.

Ez a kiscsákó, csak ült és egy képzeletbeli horgászbottal horgászott. Noooormáááális??? Télen adnak rá mindig sapkát, nehogy megfázzon.

Az egyetemről hazamenet beugrottunk egy RAMEN étterembe. Na ez a ramen. Az alapját egy húsleves szerű alaplé adja, ebbe kerül bele a ramen tészta, illetve olyan feltét, ami van a kínálatban. Én klasszikus feltéttel, vékony hússzelettel, algalappal, póréhagymával ettem. A mellette lévő az a zöldséges változat, abban shitake gomba, szójacsíra, répa, káposzta...van. Mivel eléggé éhes voltam, én még kértem hozzá, gyozát, meg egy kis rizst is. Talán az eddigi legfinomabb gyoza volt, amit idáig ettem. Ezt szójás, rizsecetes szószba kell mártogatni és úgy kell enni. A számlát a tanárnéni állta, mivel ez egy WELCOME vacsora volt. Nagyon kis rendes volt tőle! Sűrű arigatoo gozaimasuzásokkal illetve hajlongásokkal próbáltam hálámat kifejezni. De nekem úgy tűnt, hogy ő is ezt csinálja! :)

Mivel elég késő volt már mikor hazaindultunk, a metrón is elég kevesen voltak.

A "Hogyan készítsünk paparazzi felvételt tükörreflexes fényképezőgéppel" első számát olvashatják!

1. Nézzük ki az alanyt!
2. Irányítsuk a kamerát egy mellette lévő tárgyra.
3. A zoomgyűrűvel próbáljuk a megfelelő nagyításra állítani, úgy, hogy az alany egy kis ráhagyással ugyan, de beleférjen jól a képbe.
4. Szerezzük rutint ezen felvételek elkészítésében!
5. Ha ez megvan, helyezzük a kamerát hasmagasságba és célozzuk be a célobjektumot.
6. Készüljünk fel egy köhögésre!
7. Az exponáló gomb megnyomásával egyidőben köhhentsünk egy nagyot (ezzel tudjuk leplezni a tükörfelcsapás hangját)
8. Örüljünk a felvételnek!
9. Ha nem megfelelő eredményt kaptunk, ismételjük meg az 2-7 pontokat.

És íme az eredmény. Egy tipikus japán lány metrózás közben, könyvet olvasva.

Remélem sikerült ezzel a bejegyzéssel pótolnom a tegnapi nap hiányát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.